Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Szegény magyar nép…

Téged vihar tép… – ki tudja, mióta éneklik ezt a bús, magyar népdalt! És énekelni is fogják, s lehet, besegít majd József Attila is a maga szegényember-verseivel. Mert nem hiszem, lenne olyan közöttünk, akit ne háborítana fel az a mérhetetlen gazdagság, amelyről évről évre tudomást veszünk, és túl is tesszük magunkat rajta.

A múltkorjában Gyurcsány Ferenc szólta el magát: az elmúlt esztendőben 360 millió forintnyi adót fizetett az államnak. Akkor mekkora lehetett a jövedelme? És íme, most itt van a leggazdagabb száz magyar listája, akiknek vagyonát immár nem milliókban, hanem milliárdokban mérik, s az újságírók összeállításában megjelent kötetbe csak azok fértek be, akiknek vagyona elérte legalább a 25 milliárdot.

Mészáros Lőrincnek, a híres felcsúti vízgáz-szerelőnek egyetlen esztendő alatt 120 milliárddal nőtt a vagyona. Ezek után csak sajnálni lehet Csányi Sándort, mert bár megőrizte vezető helyét a maga több száz milliárdjával, pár milliárddal kevesebb volt a tavalyi haszna, mint tavalyelőtt. Demján Sándor a maga előkelő helyezésével ugyancsak szomorkodhat a gyengébb múlt esztendő miatt. A legutóbbi kormányinfón miniszter nevette el: nem is a leggazdagabbak szerepelnek a százas listán…

Persze, itthoni vizekre evezve ugyancsak meglepődnénk, ha a leggazdagabbak neve után sorakozó sokszámjegyű összegeket látnánk. Talán érdemes lenne olyan listákat is készíteni, amelyekből kiderülne, hogyan is állnak a legszegényebbek, hányan vannak…

Azt várom, ezek a derék magyar gazdagok mikor jelentik be, hogy a legnagyobb magyarhoz hasonlóan egy évi teljes jövedelmükről lemondanak – tegyük fel – a színház javára. Nekünk az a szerencsénk, hogy nem is tudjuk elképzelni, mennyi is az a milliárd forint. Örömmel vesszük tudomásul, ha időnként manna hull az égből pár százalékos fizetésemelés vagy nyugdíjkiesés formájában. Hogyan is írta József Attila? Kis lábaskában hazahozta/ kegyelmeséktől vacsoráját,/ lefeküdtünk, és eltűnődtem,/ hogy ők egész fazékkal esznek.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2017. május 4., 13:20
    ÉRTÉKELÉS: 2

    az irigyseg jo hogy nem öl imeg mit töröddik hogy ki mit keres .Szemtelen. A magyarnepnek nincs szüksege tanaccsaddora
    mint maga.
    Egy erdektelen idegen.