Felhívás!

Senki nem tehet semmit?

Néhány hete barátoknál vacsoráztunk. Elszaladt az idő, 22:55-kor ijedten kapkodtuk magunkra a kabátunkat, és futva távoztunk. Pár lépést tettünk meg, amikor két fiatal rendőrnő leigazoltatott. Nagyon megszidtak. Megszegtük a szabályt. Borzasztóan szégyelltem magam. Hazáig még két másik rendőrautó állított meg. Mindenhol kaptunk egy fejmosást. Mindenhol szégyelltük magunkat. Mert milyen is az ember? Ha hibázik, bűntudata van. Még akkor is, ha nem ért egyet az adott szabállyal, a szabály az szabály, illik betartani.

Ma a Kauflandban vásároltunk a kislányommal, maszkban, kötelező távolságot betartva. Jó idő volt, gyalog mentünk. A parkolóban megálltunk rendszerezni a csomagokat, elosztani, ki mit visz és melyik kézben. Ekkor jött oda két kamaszkorú roma kéregetni. Nem volt nálam készpénz, így megkértem, távozzanak. Kérték a kislányom kezében lévő csomag tartalmát, „legalább azt adja ide, naccsága”, amikor nyúltak volna utána, erélyesen figyelmeztettem őket, hogy hagyjanak békén, emlékeztettem őket a kötelező távolságtartásra is. Erre nevetni kezdtek, köhögést mímelve szembeköpdöstek, leköpték a csomagjainkat. Rendőrséggel fenyegettem őket, azt mondták, őket nem érdekli a rendőrség, úgysem tesznek semmit (persze mindezt teljesen más szóhasználattal közölték). Elővettem a telefonom, tárcsáztam a rendőrséget. Akkor odébb sétáltak végre, trágár szavakat üvöltve felénk. A kislányom ekkor már nagyon sírt. Később a rendőrségen közölték velünk, hogy tényleg nem tehetnek semmit. Megtudtuk, hogy több hasonló eset is volt már… De senki nem tehet semmit.

Azon gondolkodtam, hogy miként van az, hogy 23 óra 5 perckor háromszor megállítanak, nyilvántartásba vesznek, ránk üvöltenek, hogy ide meg oda álljunk, mert megszegtük a törvényt, de ha rendszeresen gyerekeket és nőket bántalmaz egy roma banda, fényes nappal a városban, a rend őrei nem tehetnek semmit? Rájuk nem vonatkozik semmilyen szabály, mert hát kezelhetetlenek… Legyek én is az?!

(S. A., Kézdivásárhely)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. április 18., 21:35
    ÉRTÉKELÉS: 3

    A rommák Spanyolországban is nemzetalkotóbbak, mint a romainék, az angolok őket rommyeneknak, a spanyolokat gypsyknek nevezik, mind cigányt, törvényen kívülit jelent.