Milyen is lesz a holnap?

Tudatosan avagy nem, de ki-ki a jövő érdekében munkálkodik, vagyis azon, hogy milyen lesz a holnap? Ez többé-kevésbé ma dől el, éspedig azáltal, ahogyan élünk és gondolkozunk az élet kis és nagy kérdéseiről. Az ember a mindenkori jelenben meghozott döntései és cselekedetei által – anélkül, hogy tudatosan tenné ezt – a jövő képét is formálja. Mondhatnám nagyhatású gondolkodót idézve: „nem tudják, de teszik.”

Az nem vitás, a jövőkutatás tudós művelői megalapozott, körültekintő válaszokat adhatnak felvetett kérdésünkre, mint ahogy hivatkozni lehetne az elmúlt félezer év gondolkodóinak ideális társadalmakat felvázoló műveire is, amaz új és fantasztikus világokra vagy éppen az elrettentő, negatív utópiákra Thomas Morustól, Campanellától, Bolyai Jánostól mondjuk George Orwellig és Déry Tiborig. Mindennel számot vetve azonban egyik is, másik is végső soron inkább taszító, mint vonzó a mindennapokban boldogulni kívánó ember számára. Élhetetlenek lennének a képzelőerő szülte szép, új világok…

Ezért jár roppant felelősséggel mindaz, amit véges életidőnk alatt teszünk és gondolunk mint magánember és közéleti szereplő. Sem egyik, sem másik „alakváltozatunk” nem mentesít attól, hogy társadalmi s ezáltal erkölcsi lények vagyunk. Bizony, a jövőnek is tartozunk!

Csakhogy tapasztalni lehet: az alapintézményekben eltanulható példák és normák – nem is oly ritkán! – mintha inkább egymás érvénytelenítésében, mintsem megerősítésében lennének érdekeltek. Megengedem, biztató egyéni s egyedi esetek bármikor felmutathatók családjainkban, saját, szűkebb vagy tágabb közösségeinkben is. Jó lenne azonban, ha nap mint nap meggyőződhetne az emberfia itt, a Székelyföldön is, hogy az ígéretes jövő nem délibáb számára! Ehhez viszont saját magát kellene nélkülözhetetlennek éreznie itthon, jelenét meg biztonságosnak tartania mind anyagi, mind erkölcsi szempontból, a múlt örökségéhez pedig ragaszkodnia kellene, mert az kizárólag az illető nemzeti közösség, azaz a mi megbecsülésünkre számíthat…