Mi sose kommunikáltunk

Ne add ki kezedből a gyeplőt! Ha úgy bonyolítjuk a figyelmeztető mondatot, éjfélig is elemezhetjük, miért jó a magunk dolgait magunknak intéznünk. Az a helyzet, hogy ha kiveszik kezünkből a gyeplőt az idegen szívűek és színűek, bottal üthetjük a jövedelem s a bevétel nyomát. A nyelv mindig arra törekszik, hogy egyszerűen és képszerűen tudja szavakban megjeleníteni a gondolatot. Ha a gyeplőt kirántják a kezünkből…, na ezt már számtalanszor megtapasztaltuk, mire és merre viszen a szekér a magunk kárára.

A magyar nyelv képes beszéddel csodákat tud művelni. Nem kisebb csodákat, mint a költői tehetség a mindennapi beszédben. Számos nyelvész, tudós, kutató megjegyezte korszakalkotó munkásságában, hogy milyen csodás is a magyar nyelv kifejező ereje. Március 8-án bukkantam egy tanulmányra a világhálón, melyben a ki- meg beteljesedés örömárjával bizonygatja a talán tudós, hogy a Zoltán keresztnév nem és nem a török nyelvből került a magyarba, amint azt tudták Zoltán meg nem Zoltán nevű magyar tudósok meg kútásók, nem a szultán szó ikeri társa, hanem a sémi nyelvből cseppent, pottyant ősapáink elé.

Én ugyan örömmel vettem tudomásul, hogy mások is kutatják a mi nyelvünket, annak létét. A Zoltán névnap lezajlott, a nők nemzetközi összefogással próbálták idén is elhárítani-herdálni az ünnep illatos harmatát, de most sem sikerült. Egyik kommunista rabszolgakórusban hangzott egykor: „és nemzetközivé válik holnapra a világ”. Nocsak. Ennél fájóbb volt hallanom, hogy „az ünnepnapon az egyetértésre fókuszálnak”.

Ez a fókuszálás a gyomorsav működését borítja föl nálam. Az az igazság, hogy én drága édesanyámmal életemben soha nem kommunikáltam. Sokat, szépet szépen beszélgettünk 11 tagú családunkban, de sose kommunikáltunk beszélgetés helyett.

A mostani nyelvújítóknak kívánok remek kerékvettető alkalmakat. Kommunikáljanak egymás közt, fókuszáljanak egy fogpiszkálóra, miközben a magyarság egyre nehezebb közelharcot vív a magyar anyanyelv és anyanemzet megmaradásáért.