Felhívás!

Mester lesz a javából

Ha nagy leszek, fát faragok, betont öntök, falat festek. Ács leszek, asztalos, villanyszerelő. Ha nagy leszek, a kezem koszos lesz, az elmém tiszta, a bőröm vastag (az arcomon is), a zsebem teli. Ha nagy leszek, mester leszek. Ha nagy leszek, 25 éves koromra már gazdag leszek. Ha nagy leszek, szükség lesz rám, kutatni fognak, becsülni, megfizetni. Ha nagy leszek, hangos zene mellett festem a falakat.

Csakhogy én már nem leszek, vagyok, és nem mester. A tanulást választottam, elméletit. Egyetemre jártam, szüleim pénzét fektettem bele az akkor még kérdéses jövőmbe. Nem bánom, hogy ezt választottam, nem érzek értelmetlen hiányt magamban. Tudom az MLM-toborzóknak büszkén válaszolni, nem égtem ki, nem kell plusz jövedelem, nincs fölösleges szabadidőm, „boldog vagyok a munkahelyemen”, már amennyire az ember ott keresi a boldogságot. De azért mégis, amikor eljön a végelszámolás ideje, amikor a mesterember megmondja a tuttit, majd az első sokkot kiheverve elkezdek számolgatni, mérlegelni, osztani, szorozni, amikor már a hármasszabályt is bevetem legalább kétszer, na, akkor bizony felakadnak kicsit a szemgolyóim.

De ha fiam lesz, ha egyszer lesz egy fiam, én most megfogadom az olvasók előtt, kétkezi munkára nevelem, ha belegebbedek is. És olyan nyugodt, boldog anya leszek, olyan mosolygós nyugdíjas, hogy csodájára fognak járni a faluban. „Barbi nénje mitől ilyen elégedett, hiszen a gyermeke egyszerű kőműves?” – kérdezik majd. De én tudni fogom, amit mostanában olyan sokan nem vesznek észre: régen lejárt az ideje az elméleti oktatásnak, az egyetemnek, a mesterinek, a doktorinak. Pillanatig sem kell aggódnom majd, hogy fiam talál-e munkát magának. Nem kell nyugdíjamból pótolnom az egyetemi diplomával megszerzett minimálbérét. Nem fogom hiányolni a vasárnapi ebédről, mert nem kell majd külföldre menekülnie.

Lehet, hogy reggeltől estig porban, koszban dolgozik majd, de ha idejében neki fog, az én koromra már nem kell azon aggódnia, melyik banknál kevesebb a kamat, hány hónapig kell spórolnia a kanapéért, kinek adja oda három hét után egyéves fizetését azért, mert fehérek lettek fehér falai.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.