Lovas István Sajtódíj

Tavaly, június 11-én elhunyt a magyar nemzeti újságírás fejedelme, Lovas István. Barátai és harcostársai elhatározták, hogy emlékére társaságot alapítanak, mely idén október 2-án hivatalosan is megalakult. Elnökké Kondor Katalint, a magyar rádiózás élő legendáját választották. A társaság megalapította a Lovas István Sajtódíjat, melyet első ízben a kőröstárkányi származású Szakács Árpád újságírónak ítéltek oda.

Szakács Árpád bő két évtizede a dolgozik a szakmában, nevéhez kötődik a talán legjelentősebb nemzeti könyvkiadó, a Kárpátia Stúdió, valamint a Nagy-Magyarország történelmi folyóirat megalapítása. Ő adta ki többek között Raffay Ernő hiánypótló, a magyar szabadkőművességet levéltári források alapján bemutató könyvsorozatát.

Ezzel együtt a szélesebb nyilvánosság akkor kapta fel a nevét, amikor bele mert nyúlni a kulturális finanszírozás kérdésének darázsfészkébe, és egy azóta kötetben is megjelent cikksorozatban kőkemény adatokkal igazolta, hogy 2010 óta sem változott érdemben semmi ezen e téren. Évente súlyos tízmilliárdok vándorolnak nemzetellenes, migránspárti, balliberális, az egykori SZDSZ értékrendjét valló „kulturális” műhelyekhez.

A sorozat keretében az is rögzítésre került, hogy a közmédiában történt ugyan sok értékelendő változás, de itt is akad még teendő bőven. Megannyi példát lehetne felhozni arra, hogy még mindig mennyire erősek a ballib pozíciók a kultúrszférában, de elég legyen most egy: a kormány irányítása alatt álló Petőfi Rádió 2010 és 2018 között megszámlálhatatlan alkalommal sugározta mindféle balos zenekar zenéjét, míg a nemzeti rockzenekarok dalait egyáltalán, még a minden szempontból művészi és igényes Ismerős Arcokét sem.

Szakács Árpád vállalta azt a szerepet, amit korábban Lovas István töltött be, aki megannyi írásban bíráló hangon mert szólni a nemzeti oldal vezetőiről is, mindannyiszor határozottabb fellépésre, keményebb politikára bíztatva őket. A díjazott fergeteges beszédben köszönte meg a kitüntetést, amiben arra hívta fel a figyelmet, hogy ha a nemzeti oldal nem teremt rendet a kulturális szférában, vereségre van ítélve.

Egy biztos: a Lovas István Sajtódíj jobb kezekbe nem kerülhetett volna.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. december 3., 20:25
    ÉRTÉKELÉS: -2

    A hozzászóló hálás kellene legyen B.Zs. A- nak, mert hetente boldoggá teszi: alkalmat ad egy szidásra. De jaj, ha egyszer B.Zs. A. náthás lesz, amnéziás, elfelejti elküldeni jegyzetét, mi lesz a szidalmazóval? Belebetegedig a hiányérzetbe?