Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Lódít a kormányfő

Komoly közgazdászok, mint például az egyetemi tanár Mircea Coşa csak a fejüket csóválják, amikor Ludovic Orban miniszterelnök arról beszél, hogy Románia gazdasága zilált, az államkassza kong az ürességtől.

Hirdetés
Hirdetés

A nemzetközi szervezetek adatai nem erről árulkodnak, ugyanis Románia (Magyarország után, mely 5,2 százalékos bruttóhazaitermék-növekedést ért el) az EU államai között a második helyen áll 4,6 százalékos növekedéssel.

Ami a pénzes szekrény ürességét illeti, a kormányfő elfelejtette, hogy év végén mindig szükséges az állami költségvetés kiigazítása, amikor azon tételekből, ahol az összeg pluszban van, betöltik a hiányokat. Egy volt pénzügyes tárcavezető szerint Orban csak elő akarja készíteni a közvéleményt, hogy se az átlagbért ne kelljen emelnie, se a nyugdíjakat. Az életszínvonal jövőbeni emelését a „ha” mögé tették.

Egyébként a politikában a hazugság, az álhírek terjesztése megengedett, persze bizonyos határokon belül. Esetünkben arra alapoznak, hogy a választópolgár már elfelejtette, hogy nem is olyan régen a Demokrata Párt éppen a jövedelmek nyirbálásával foglalatoskodott, s az újliberálisok jelentős többsége ebből a pártból jött át. Így minden rosszat rá akarnak kenni az előttük hatalmon lévő szocdemesekre, hogy a parlamenti választásokon a summák kisebbítéséért ne ők feleljenek.

Mennyire jön be a számításuk, nem tudom, de azt igen, hogy a szakszervezetek már felmutatták a sárga lapot, és a nyugdíjasok sem díjazzák, hogy nem akarják az új törvényt alkalmazni. Egyébként, bár tíz éve gazdasági növekedést jegyzett az ország, ez nem látszik a köznép életnívóján. A hazugságot beveszi a nép, amíg az érdekei nem sérülnek láthatóan. A mélyszegénység – hogy sokaknak naponta két eurónál kevesebből kell megélniük – nem marad, főleg most, a számítógépes világban, válasz nélkül. Annál is inkább, mert a közgazdák szerint az sem áll, hogy a belső fogyasztás, főleg a háztartási cikkek vásárlása csak egészségtelen módon növeli a bruttó összterméket. A fogyasztás, a szükséglet hatással van a termelésre.

És egy dolog még bizonyos: politikusainknak nem a külső érdekeket kell figyelembe venniük, hanem a választópolgár érdekeit. A liberális Orban-kormány ezt hajlamos elfelejteni.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük