Lehet, hogy nyit, de inkább nem

Azt mondják a brit tudósok, ha valaki ködösít, valószínűleg hazudik, ámít, át akar verni. Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter minapi kijelentése szerint lehetséges, hogy kinyitnak az iskolák a második félévtől. Előfordulhat, hogy csak a kicsiknek, az is lehet, hogy csak a nagyoknak, de megtörténhet, hogy mindenkinek. Köszönjük szépen, hogy megszólalt kedves tárcavezető, de ennyi erővel akár csöndben is maradhatott volna. Szavai talán nem egyenlők a nullával, de semmivel sem jobbak.

Mondhatná jogosan bárki, megszokhattuk, hogy ebben az országban vagy így, vagy úgy, de általában másképp vagy sehogy sem történnek dolgok. De mégis meddig lehet kétségek között tartani több millió embert? Meddig tart a határ az időhúzásban? És meddig a szégyenérzetben? És mi a cél ezzel az egésszel? Mert látjuk, más országokban működhet a hagyományos oktatás. Látjuk, hogy nálunk is tetten érhető számos egyéb napi rutin, ami ugyanannyira vagy még kockázatosabb, mint az iskola falai között zajló oktatás.

Valahol még reménykedem, hogy az online tanítgatásban szenvedő gyerekekről alkotott képem csupán disztópia. De mégsem látok mást, mint robotokként, kütyük előtt felnövő fiatalokat, akik nem tanulják meg, hogyan kell szocializálódni, barátkozni, csapatban dolgozni és a többi és a többi. Félve gondolok bele, valószínű pontosan ez a válasz arra, hogy mi a cél. Olyan nemzedéket felnevelni, akiket kényük-kedvük szerint irányíthatnak majd, mint a bábukat. Akik azt szokják meg, hogy a hatalom egyik napról a másikra megfoszthatja őket minden addig természetesnek hitt joguktól.

Hónapok óta agysebészeket utánzó mozdulatokkal ültetik be a szülők fejébe, hogy „örülj, hogy van, ahol dolgoznod!” Mindegy, hogy milyen áron, de örülj. Mindegy, hogy közben otthon magára kell hagynod gyerekeidet az online iskola katyvaszában. Mindegy, hogy a veszélyeztetett életkorú nagyszülők tartózkodnak mindennap a kicsik mellett, akikhez délutánonként a munkahelyről, üzletekből érkezünk.

Ó, majdnem elfelejtettem: a bevásárlóközpontok ugyanúgy biztonságosak, mint egyetlen­egy napon, a szavazás szent napján az iskolatermek voltak!