Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kimondott uszítás

Kolozsvárt jártamban ismételten leltározom szülővárosomban a román térhódítás újabb és újabb jeleit. Az új emléktáblák jó része az együttélés múltját hozza felszínre, s ha nem jár együtt a mieink eltűntetésével, nem kifogásolhatóak, ámbátor tetten érhetőek kiegyensúlyozatlanság és a másik beárnyékolásának hangsúlyai is e térfoglalásban.

Más emlékjelek viszont olyan ordas hazugságok és történelemhamisítás megörökítései, melyeket nem szóvá tenni bűn és vétek.

A megmaradt kolozsvári magyarság szerény március 15 felvonulásait a főtéri templomtól az egykori a Biasini szállóig, ahol a Petőfi-emléktáblát szokás megkoszorúzni, jó évtizednél hosszabb ideje egy kimondottan uszító érctábla szemenszedetten rosszindulatú, rágalmazó és aljas szándékból született felirata szentségteleníti meg. A bejárat mellett terpeszkedő érctábla azt állítja, hogy a ’48-as magyar forradalom és szabadságharc az erdélyi románok számára népirtással volt egyenértékű, ami nemhogy nem igaz, de kimondott soviniszta manipuláció. 40 ezer román áldozatot és 230 felégetett falut ír az „arisztokrácia” vezette harc számlájára. Honnan e képtelenség?

Egyed Ákos történész nézett utána a tragikus konfliktus tényeinek. Ő írja, aki kitalálta a számokat, az tudománytalanul járt el: „Természetesen 1849 végén még senki sem tudhatott reális számokat mondani az 1848–49-es erdélyi polgárháború áldozatairól. Ezt a hiányt az adat szerzője úgy hidalta át, hogy 2400 erdélyi román falut alapul véve kijelentette: minden faluban a magyarok elpusztítottak 10–20 románt, ezt a teljesen tudománytalan módszert átvette Gelu Neamțu is. A hivatalos felmérések azonban, amelyeket az osztrák hatóságok rendeletére hajtottak végre 1850-ben, a román áldozatok számát 4366 főben állapították meg, ami nem foglalja magában a harcközben elesettek számát. George Barițiu 1890-ben 6000 román polgári lakos haláláról számolt be, s ezt fogadta el újabban Liviu Maior is. Legyen szabad megemlítenünk a fentiekkel kapcsolatban, hogy korabeli források szerint az erdélyi magyar lakosság vesztesége a polgárháború következtében mint­egy 7500–8500 főt tett ki.”(Egyed Ákos, Magyar Kisebbség. 2000/1)

Amíg a táblát nem veszik le, addig az azt hirdeti, hogy a szégyenteljes Funar-korszak nem ért véget a kincses városban.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások