Karácsonyi dal kisugárzása…

Karácsonyi dalok töltik be ilyen tájt kis- és nagyvárosok tereit, a templomokat s bizonyára a magánlakásokat is. Igaz, mostanában a nagyvárosi eleven forgatagot s az ember önfeledt szemlélődését bármely pillanatban hangoskodók s ámokfutók zavarhatják meg. Faluhelyekről viszont olyan híradásokat kapunk, amelyek vallásos népszokások, a szálláskeresés, a betlehemezés továbbéléséről szólnak vidékünkön is.

A betlehemezést bemutatva jegyezte meg egykor Bálint Sándor, hogy „a pásztorok szerepében és kellékeiben ősi pogány képzetek is meglapultak. Ilyen a pásztortánc és a láncos bot, amellyel a sámánok a transzot [önkívület, elragadtatás] idézték elő, és amely a rontó szellemek elriasztására szolgált. A kifordított ködmön és sapka is régi állatalakoskodások értelmevesztett maradványa. A burleszk-részletekkel a kis Jézust akarják szórakoztatni.”

Valami hasonlót idéz fel az egyik kedvenc karácsonyi dalom, a Vedd fel, pajtás a bundát kezdetű, amely szerint a pásztorok göndör báránykát, lisztecskét és furulyát visznek Máriának, illetve a kis Jézusnak. Számomra külön üzenettel bír ez a népdalunk – Cseh Tamás előadásában. Hogy Cseh Tamás életének végén, az éppen tíz évvel ezelőtt kiadott lemezén szerepel ez a népdal, egy nagy magyar művész összegezését, élet- világszemléletét hallom ki belőle.

Ugyanakkor művészi hitvallását is kifejezhette ennek a dalnak az előadásával, lévén, hogy a pásztorok ajándékai között ott találni a furulyát, amellyel a pásztorok – úgymond – szórakoztathatják a kis Jézust. De ennél sokkal mélyebb, mondhatni metafizikai dimenziója is van e dalnak, a furulyajáték a vigasztalás szerepét is betölti, sőt a pásztorok hite szerint, mintegy a furulyajáték viszonzásaként várhatjuk a Megváltótól, hogy Ő is majd vigasztalja az embert, mikor eljön végső óránk…

„Én meg viszek furulyát, furulyát,/ fújjunk néki egy nótát, vigasztaljuk Jézuskát!/ Ő is vigasztal minket, mennybe viszi lelkünket,/ ott vigasztal bennünket” – szól a dal utolsó része, s kiváló énekesünk ezáltal fejezi ki ars poeticáját, illetve meggyőződését, hogy végső soron az éneknek, a művészetnek ilyen értelmű kisugárzása van az emberre…

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.