Felhívás!

Kánikulás odamondások

Bejelenti a jó öreg Joe, Amerika 14 millió dollárral támogat Romániában valami valamikor majd épülendő mini-atomreaktorokat. A mi Klausunk rögtön megköszöni a Nagyúr jóságát. Közben Bihar megyében egy német cég 125 millió eurós beruházással jön, arra nincs ideje köszönetet mondani az elnöki hallgatás nagymesterének. Tudja ő, hol és kit kell puszilni. Amúgy a nagyúr fegyvergyártóinak és kereskedőinek a zsebébe mi a tizennégynek százszorosát dugtuk eddig, és ezentúl még inkább. És hozzátenném, volt idő, amikor az energetikai gondokat nem tengerentúli  és nyugdíjasoknak pottyantott alamizsnával oldogatták, hanem Békástól Vaskapuig víz- és hőerőművekkel. K.W.J. minden rokona kiment Németországba. Hogy is mondta Babits? A jobbak elmaradnak…

Lőjenek agyon véleményemért, de Ceaușescu külpolitikája – hangsúlyozom, KÜLpolitikája – ezerszer jobb volt a mai EU-s, NATO-s dilettánsokénál. Ismételjünk egy kicsit: a két (NATO és Varsói Szerződés) katonai tömb egyidejű felszámolása, katonai erők nemzeti határokon belüli visszahívása, fegyverkezési hajsza csökkentése, mások belügyeibe nem beavatkozás, a semleges és fejlődő, kisebb országok nagyobb szerepvállalása. Tegyék kezükre szívükre és mondják meg, nem lenne jobb, mint a mai militarista őrület?

A múlt októberben írtam: „Most a Pentagon főnöke Romániába látogat (csak ide, micsoda kiváltság, kezét csókoljuk, felség!). Elmond egy szibériai széllel felérő hidegháborús szónoklatot, amolyan állj meg, kutya Oroszország stílusban.  És megdicséri Ciucă védelmi minisztert, aki már vásárolt egy csomó fegyvert az óceánon túlról. És most tessék kitalálni, kit fognak a szuverén, független Románia kormánya élére javasolni?”

Ui. Négy éve hunyt el Zágoni Jenő, a Székely Nemzeti Múzeum könyvtárának és levéltárának felügyelője. Nagy tudású, végtelenül szerény csendes, jóságos ember. Dolgozott, amennyire hagyták, aztán kivándorolni kényszerült, kutatásait a Magyar Baptista Levéltár vezetőjeként folytatta. A legcsúnyább csausiszta években felkerestem Sepsiszentgyörgyön. Egyáltalán nem ismert, de rendkívüli kedvességgel és bizalommal fogadott. Következő látogatásomra már felkészülve várt: egy kis zsáknyi eszperantó nyelvű kiadvánnyal és egy eszperantó Bibliával. Emléke legyen áldott, Benita estu lia memoro!

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.