Játszunk vagy lefekszünk?

Mivel a Real és a Chelsea még vakációzik, mit csináljon a jegyzetelő, nézi, mint szerzi meg a Dinamo első pontjait az Academica Clinceni ellen. Hatgólos meccs, nem mintha annyira hozzáértők lennének a csatárok, de lesújtóan kétballábúak a védők.

A dinamós meccshős ujjong, mint Wellington Waterloonál, somolyog, mint bakmacska párzás után, ha sikerült kilyukasztani az ilfovi falucska kamaszainak a hálóját. Közben meg chaplini luftok, kapura lövés, úgy, hogy a labda alig-alig gurul el a kapusig. A Liverpoolt megszorító, Eintracht Frankfurtot valamikor kiütő Dinamo.

Töredelmesen bevallom, a marosvásárhelyi csapat után én a Dinamóval tartottam megboldogult ifjúkoromban. Míg a Steaua egy-egy csillogó technikájú show-emberre alapozott (Tătaru, Iordănescu, Lăcătuș, Marcel Răducanu, Hagi), a Dinamo egy németes kidolgozott passzjátékot művelt, ami inkább megfelelt az én ízlésemnek. És a labdaszedő gyerekek is tudták a következő meccsre a felállítást: Datcu – Popa, Nunweiler III, Dinu, Ștefan, Nunweiler VI, Dumitrache, Lucescu… Most, ha valaki az utóbbi négy évben bemutat két egymás utáni fordulót, hogy a fiúk ugyanabban a felállásban jelennek meg, négykézláb mászok el Vaduzig. Tetszik tudni, Vaduz Lichtenstein fővárosa, ahol, amikor befut a nemzetközi gyors, a mozdony orra már Ausztriában van, az utolsó vagon pedig még Svájcban ücsörög. Azok a vaduziak ütötték ki a Vidit egy sima kettő–nullával. Én egy hétig budit takarítani küldeném a vidiseket, kétnaponkénti száraz kenyéren.

A rendszerváltás után a Steauát, a Dinamót, az Újpesti Dózsát, mint a volt rendszer csapatait gyűlölettel kezelték, míg Becali–Borcea-féle kalandorok kezére kerültek. Látta az olvasó, mint röpködtek a gyepdarabok a Dinamo-stadionban minden szerelés után? Ide jutottak. Merthogy azelőtt a bírók meg Valentin Ceaușescu segítették őket. Lehet. De amikor a szerény Rapid megemberelte magát, bajnokságot nyert. És az aradi UTA, ha Pozsonyi, Domide, Dembrovszki oda lőttek, ahova kell, háromszor nyerte el a trófeát.

Egy időben elterjedt a szóbeszéd: a magyar focisták „le kell, hogy feküdjenek”az oroszoknak. De miért a focisták, miért nem a jóképűbb pólósok, akik bizony elpotyolták Ivánékat, sem a csinos vívónők, akik sorra nyerték az aranyat a Natasák előtt? Mindmáig várom a választ.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.