Felhívás!

Imát és őrtüzeket!

Vasárnap emlékezünk, „jelezzük a világnak, hogy nem mondunk le Székelyföld területi autonómiájáról” – hangzik a Székely Nemzeti Tanács elnökének immár hagyományossá vált üzenete.

Imával és őrtüzek gyújtásával kell ünnepelni, amit csak támogatni tudok, hiszen az imának a hit erősítése mellett öngyógyító, hiterősítő hatása már tudományosan is bizonyított, az őrtüzek jelzésértéke csak a saját közösség felé fontos, kifele – a románok, a világ fele nulla, hiszen szerencsétlen időzítésük és helyük miatt a média nemlétezőnek tekinti azokat, technikai okok miatt.

De aki teheti, művelje, viszont minden erdélyi magyar számára kötelező olvasmánnyá tenném ez alkalommal Székelyföld Autonómia Statútumát, azért, hogy tudjuk, miről beszélünk. Az egyszerűség kedvéért azt a változatot, amit az SZNT 2004-ben elfogadott Sepsiszentgyörgyön. Ismernünk kell a szövegét, mert „újkori autonómiatörekvésekről” van szó, másrészt saját biztonságunk érdekében, hogy minden politikai szélkakas ne tudjon azzal házalni, hogy ő a statútumot kinek és hogyan nyújtotta be.

Ezt nem benyújtani kell, hanem el kell olvastatni és meg kell vitatni! Egyrészt köreinkben, az erdélyi magyarság kö­rei­ben, aztán ha mi megértettük, a románokkal is. Márpedig ha egy román politikus azt mondja, hogy olvasta, nagy valószínűséggel hazudik, mert ez az irat több mint hét­ezer szavas, nyolcszor olyan hosszú, mint az amerikai függetlenségi nyilatkozat, az 1776-os.

Másrészt a 131 szakaszból álló székely dokumentumban 61 alkalommal fordul elő az „elnök” kifejezés (az erős elnök vezette amerikaiban egyszer sem), és szerepel benne hevenyészett számolás után Székelyföld elnöke, 8 Széki elnök, az Önkormányzati Bizottság elnöke, 8 Széki bizottsági elnök, a képzeletbeli elnöki limuzinok sora a Hatod aljától a málnási sorompóig ér…

Még egy példa az 51. szakaszból: „A Széki Tanács hatáskörébe tartoznak az alap-, közép- és felsőfokú oktatás szervezésével, működtetésével, felügyeletével kapcsolatos rendelkezések” – miközben ma alig találni egy-egy székben írni-olvasni tudó postást…

Tehát olvassuk el, beszéljük meg, és bízzunk meg hozzáértő embereket, hogy írjanak egy rövid, érthető, használható, megvitatható autonómia tervezetet – aztán álljunk be mögéje, mindannyian!

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások