Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Hurrá! Megint vakáció!

Kell-e nagyobb öröm, mint vakációzni? Alig  melegedtek bele a tanulók a tanulásba – jaj, rosszul írtam! –, az iskolába járásba, máris szedhetik a sátorfájukat, nem is kell hazamenniük, mert most, szerdán, október 5-én ki sem kellett mozdulniuk a lakásból. Avagy onnan, ahová elvezet útjuk ez iskolátlan napon. 

Hát én bizony nem voltam tisztában, mit is takar ez a napos szabadság, hát elég ügyetlenül rákerestem a számítógépen e nap jelentőségét méltató híradásra, s kiderült, hogy ez tényleg szabad nap a pedagógusoknak és iskolásoknak egyaránt, s lévén éppen hét közepe, fájhat, illetve főhet feje a kisgyerekes szülőknek, akik számára nem hirdettek szabad munkanapot, így hát gondoskodniuk kell a még gondozásra szoruló kisebbek elhelyezéséről, felvigyázásáról. 

A nagyoknak jól is jön ez a kikapcsolódás, ha egyáltalán eddig sikerült bekapcsolódniuk az új tanév mozgalmas életébe. Közben miniszterek váltják egymást, lemondott az egyik, kineveztek egy másikat, s készülődik a harmadik is, aki éppen azon töri a fejét, miként lehetne megújítani a már megújított oktatási rendszert. Azt a pedagógusok tudják a legjobban, mit jelent mindenkor egy-egy napnyi kiesés, miképpen szoktak készülni már napokkal korábban az üres napra készülődő diákok, s miképpen rázódnak vissza a szabad nap után a hét második felére. Igazából jobb lett volna előlegezni nekik a hét teljes második felét, azzal a kikötéssel, hogy az így kiesett órákat majd menet közben bepótolják. Így három napig üres maradt volna a tanintézet, megmaradt volna a fűtőanyag, és történhettek volna egyebek is. De hát az UNESCO, az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos é Kulturális Szervezetének javaslatára 1994 óta ez a nap a tanulók és pedagógusok hivatalos szabad napja, nálunk miniszteri határozattal 2013 óta.  Tehát egy nap múlva újabb kezdés, hogy aztán két hét iskola után megint induljon a vakációs vonat. Ezt nevezik őszi vakációnak. Tehát fennáll a címben jelzett öröm: Hurrá! Vakáció!

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük