Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Helyesbítés a levendulás ügyben

Helyesbítés a levendulás ügyben

A június 8-i lapszám Tisztelt Szerkesztőség! rovatában jeleztem, hogy Albis határában megdézsmálták a levendulaültetvényemet, a tettesek szekérről szálltak le. Egy többnyire márkosfalviakból és kézdivásárhelyiekből álló kirándulócsoportra gyanakodtam. Nem állt szándékomban, hogy valaki ártatlannak a becsületét megsértsem vagy megbírságoltassam (ezért nem írtam nevet, illetve ezért nem tettem rendőrségi feljelentést), az esetet azzal a reménnyel hoztam nyilvánosságra, hogy ilyen többször nem fordul elő. Jobban meg kell becsülnünk egymás munkáját.

Levelem megjelenése után a kirándulás szervezője megkeresett, és együtt pontosítani tudtuk a valódi tettesek kilétét. Kiderült, a baráti társaság csak kétlovas fogatokon utazott, a gaztettet pedig egylovas fogatról leszállt emberek követték el, akik aznap ugyanazon az útvonalon utaztak. A gyanúm tehát alaptalannak bizonyult. Ha valaki sértve érzi magát, ezúton kérem elnézését.

Beszélnünk kell az ilyen esetekről, mert ha sikerül egy tolvaj lelkiismeretén egy kicsit is változtatni, egy tolvajjal kevesebb, egy becsületes emberrel pedig több lesz, és ez óriási haladás lenne pozitív irányba, mindannyiunk örömére. Köszönöm a segítséget mindazoknak, akik hozzájárultak az ügy tisztázásához; a Székely Hírmondónak is, hogy erre lehetőséget adott.

(Név és cím a szerkesztőségben)

Emberibb fogadtatást!

Tisztelt sepsibükszádi polgármester úr, kérem, nézzen utána, hogy a polgármesteri hivatal alkalmazottjai milyen odaadással fogadják az önt megválasztó (nem „szocis”), adófizető falusfeleket. Talán nem tudják, hogy a közalkalmazottat is ki lehet rúgatni. És a tűzifaárusokra is oda kellene figyelni, mert egyik sem a saját erdejét termeli ki, és mi, vevők nem lopjuk a pénzt. Na és vízórákat lehetne szereltetni, hogy a vízgondokat megoldjuk. Mindeni fizessen annyit, amennyit fogyaszt.

Kádár Miklós, Sepsibükszád

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2017. június 20., 15:48
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Hat ez eleg gyenge bocsanat keres a vadolashoz viszonyitva meg akkor is ha nem voltak nevek emlitve,mivel nev nelkul olyan pontos leiras volt hogy a markosfalvi emberek es meg sokan masok tisztan tudtak kik az artatlan vadlottak.Meg az volt a csucs hogy a baratok egymas kozott is elvesztettek bizalmukat szerencse NEM SOK IDORE mivel tisztazodott az ugy.Koszonje meg a vadlo hogy becsuletes emberekkel volt dolga es hogy jobban nem fujtak fel az ugyet becsulet sertesert.Ez is legyen tanusag az olyanoknak akiknek nincs tokeletes meggyozodesuk bizonyos dolgokrol addig ne vadaskodjanak,es foleg publikusan mert nem minden esetben lehet dolguk,megegyszer megerosittem BECSULETES artatlan vadlott ,vadlottakkal.Az a szomoru ,hogy nem biztos aki olvasta a vadolast tartalmazo cikket az pont elolvassa ezt a gyengen fogalmazott lagy bocsanat kerest tartalmazo valamit.Tiszteletem