Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Hány magyar párt kell?

Kezdetben volt pedig az RMDSZ. Nem volt jó, de sokkal jobb volt, mint semmi. Működött valamennyi belső demokrácia, egy időben még előválasztásokat is tartottak, kialakultak platformok, amelyek jól-rosszul megvívták belső harcukat, próbáltak különböző ideológiák mentén szervezkedni, hiszen az RMDSZ – elvben – nem párt, hanem szervezet (volt).

Aztán ellaposodott a dolog, mind kevesebb súlyuk lett a platformoknak, és a magukat mellőzötteknek tartók – tegyük hozzá: hathatós magyarországi támogatással – létrehozták a Magyar Polgári Szövetséget (MPSZ), aztán a Magyar Polgári Pártot (MPP). Az MPP azonban hibát hibára halmozott, ami oda vezetett, hogy míg például Sepsiszentgyörgyön 2008-ban még a legnagyobb párt volt alpolgármesterrel, addig 2016-ban egyetlen képviselőt sem sikerült bejuttatnia a helyi tanácsba. Belső demokráciának nyomát sem lehetett fellelni, a vezetés – ha lehet – még centralizáltabb volt, mint az RMDSZ-ben, ezért a folyamat ismét lejátszódott: az elégedetlenkedők otthagyták a pártot, és (ugyancsak budapesti segédlettel) létrehoztak előbb egy szervezetet (Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács – EMNT), majd egy harmadik pártot, az Erdélyi Magyar Néppártot (EMNP).

Ebben szintén felütötték fejüket a már ismert és korábban másoknak felrótt hibák, úgyhogy jelenleg óriási a belső megosztottság, s csak azért nem lesz egy negyedik párt, mert arra azért mind a két kispárt rájött, hogy – főleg miután a hivatalos magyar politika is kiállt mögülük – súlytalanná váltak. Az EMNP elnöke legalábbis vitatott módszerekkel próbálja irányítani alakulatát, az MPP elnöke pedig nagy erővel dolgozik, hogy szétverje azt, ami még megmaradt pártjából, ám hirtelen mindketten rájöttek, hogy a két kispártnak egyesülni kell, mert máskülönben az RMDSZ bármikor izomból leseperheti őket az asztalról.
Úgy tűnik tehát, nem kell három párt. De kettő kell? Talán az volna a kívánatos, hogy az erdélyi magyarságnak egy, kifele erős és egységes pártja legyen, amelynek jól működő, átlátható, demokratikus elvek szerint működő belső felépítménye van.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük