Óvóbácsi, a temetőőr
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Honlapunk immár közel húsz éve igyekszik folyamatosan helyi jellegű hírekkel, közérdeklődésre számot tartó írásokkal jelentkezni, mindeddig díjmentesen. Ennek hátterében főként a Székely Hírmondó nyomtatott verziójának előfizetői, olvasói, valamint a fizetett hirdetési felületeket igénylő ügyfeleink állnak, nekik köszönhető, hogy ezt a szolgáltatást ingyenesen tudjuk biztosítani.
Most viszont nehéz helyzetbe kerültünk, ugyanis a koronavírus-járvány kiváltatta gazdasági mélyzuhanás következtében hirdetési bevételeink több mint 50 százalékkal estek vissza, a nyomda is áremelésre kényszerül, szabadeladásban pedig egyre kevesebb példányt tudunk értékesíteni. Ezért arra kérjük honlapunk kedvelőit, fizessenek elő a Székely Hírmondó nyomtatott verziójára is, hogy a hirmondo.ro továbbra is első számú információforrásként működhessen, hogy munkánkat továbbra is szakszerűen és hitelesen tudjuk végezni.
A következő telefonszámok egyikén napközben bármikor hívhatnak, bemondva nevüket, lakcímüket (de elküldhetik e-mail-ben is), és előfizetés-gyűjtő munkatársunk felkeresi Önöket a lakásukon, de a szerkesztőségben személyesen is megrendelhetik Székelyföld legkedveltebb napilapját. Kérjük, segítsenek, hogy ezekben az emberpróbáló időkben is szolgálhassuk Önöket!
A szerkesztőség
Előfizetés-ügyben hívható telefonszámok:
E-mail: office@szekelyhirmondo.ro
Emellett adományokat is szívesen fogadunk a következő bankszámlaszámon:
Profiton Srl: RO56 BTRL 0150 1202 A385 98XX - Banca Transilvania, Suc. Sfantu Gheorghe
Mit tehet az ember, ha a sors kegyelméből (vagy kegyetlenségéből) császárnak születik, méghozzá Rómában? Pedig nem sok kedve van mindenféle kókonfittyen uralkodni, inkább filozofálna. Hát elküld egy légiót szétverni X barbár törzset, a pretoriánus gárdát kinyiffantani egy idegesítő szenátort, átvészeli a minimum öt millió áldozatot kaszáló pestisjárványt, és szabad idejében gondolkodik. Ha már gondolkodik, le is írja Elmélkedéseit, így, nagybetűvel. Mert ezen a címen maradt fent Marcus Aurelius (161 és 180 között uralkodott) műve.
Ami meglepő: nem azzal kezdi, hogy „én, az isteni Cézár ezt és ezt valósítottam meg az egész föld csodálatára”, hanem hálát ad. Igen, a császár alázatosan köszönetet mond nagyapjának, nevelőapjának, nevelőjének, ilyen-olyan rokonnak és ismerősnek a jóságért, a kedvességért, a szavaknál ékesebben szóló személyes példáért. Majd az isteneknek, mert ennyi szép emberajándékkal körülvéve élhetett.
Szép dolog a hála, ha ritka is, nem veszett ki teljesen.
Fejlesztőpedagógusként rendszeres egyéni foglalkozást tartottam egy körülbelül tizennégy éves fiúval. Nagyon szegény nagycsalád sarja volt, félárva, nehézkes felfogású, de veleszületett jósága mindent kárpótolt. Minden óra végén megköszönte, hogy időt szántam rá. Egy alkalommal, amikor a szokásos köszönés és megköszönés után elbúcsúzott, az ajtóból visszafordult, és megkérdezte: „Maga milyen mesterséget tanult?” Egyetlen vizsgán sem voltam annyira megdöbbenve, de csak kihebegtem, hogy hát tanári mesterséget. Elmélázva szétnézett a terem falain, a plafonon, majd kimért, szomorkás hangon mondta: jó magának…
Tizen… nem tudom hány év telt el azóta. Csak remélhetem, hogy szépen megállja helyét az életben. Mert okos ember találtatik ugyan mindenütt, de a jók teszik elviselhetővé az emberi létet.
Még egy, számomra megrendítő emlék. Kezdő pedagógus voltam egy moldvai városban. Az esti tagozaton egy nálam egy-két évvel idősebb keresztény fiatalember tanult. Hite miatt enyhén szólva nem éppen előnyös helyzetnek örvendett. Én mellé álltam, meghívtam lakásomra, beszélgettünk, sakkoztunk. A rendszerváltás után egy ismeretlen férfi keresett fel, „kis” ajándékot hozva a közben nyugatra szökött volt tanítványtól. A „kis” ajándékból egy egész bútorsort vehettem.