Felhívás!

Gyerekek, szeretjük(ssük) egymást?

Most, hogy Sepsiszentgyörgy városának jelképét, a zászlót újra megtámadták, ki tudja, milyen személyek, akik támadni a sötétből mernek, de verőfényben mutatkozni nem, eszembe jutnak hajdani barátságok, megértő beszélgetések, egymás szavába belevágó, de nem a másikban ellenséget látó vitapartnerek.

A román újságíró kolléga nem azért neheztelt rám, mert én magyar vagyok, hanem azért, mert egy este, mindketten szolgálatosak lévén, az úgynevezett táblajátékba menekültünk az unalom elől, s ő ennek köszönhetően elég fölényesen jelentette be, hogy hatalmas vereséget mér rám. Ő naponta végigverte főleg a román nyelvű lap munkatársait, s én játékuk közben csak úgy odavetettem, hogy a következő partit velem játssza, mert én megverem. Nagy kacagás volt a válasz, a fogadalom csak egyetlen játszmára szólt. S mit adott az ég? Megvertem, és jeleztem, hogy még gyakoroljon, aztán megint megpróbálhatjuk. Ő szinte könyörgött, hogy folytassuk, de én csak egy játékra fogadtam. Neheztelt rám, mert nem ültem le megint a tábla mellé. Tisztában voltam, hogy a veresége csak kisiklás volt, s azzal bosszantottam, csak egyetlen játékról volt szó.

Én most nem tudom, milyen kategóriába illesszem be az akkori történetet. Mert egy biztos: ezekkel a zászlópusztítókkal biztosan nem ülnék le még akkor sem, ha biztosra mehetnék. Ezek, sajnos, valósággal elsöpörték azokat a régi barátságokat is, amelyek a megyésítés utáni évek során létrejöttek a már itt lakó vagy ide beköltözött románokkal. Én azért nem hiszem, hogy akiket én barátként nyilvántartok, akiket nem felejtek el köszönteni, ez a zászlóügy ellenünk hergelhetné. Igaz, időnként bánt, hogy Nicu, Ghiță, Nelu és mások soha nem köszöntenek anyanyelvemen, mint én őket, de nincs közöttünk feszültség, ellenségeskedés.

S lám, a minap a miniszterelnök is megelégedéssel jelentette ki Nagyváradon, az 1918-as román bejövetel évfordulója kapcsán, hogy a nagyváradiak, az akkori város lakosságának mintegy kilencvennél is nagyobb százalékát felölelő magyarság milyen lelkes éljenzéssel fogadta a hosszas magyar uralom alóli felszabadításukat. Elképzelem, milyeneket nyelhetett az RMDSZ minisztere, aki nagyváradi lévén, jelen volt az ünnepségen.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2022. április 26., 13:03
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Kedves Sándor, 1918-ban nem volt semmilyen román “bejövetel” Nagyváradon, ilyet a román miniszterelnök sem mondott. A románok csak akkor vonultak be Váradra 1919. április 20-án, amikor a Rimler Károly-féle magyar városvezetés elébük nem ment és be nem hívta őket a 25 km-re keletre lévő Mezőtelegdről, ahol addig meghúzták magukat. Üdvözöl Dénes László, Nagyváradról! 🙂