Felhívás!

Gondolatok a holokauszt emléknapjára

Minden év január 27-e a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja. A náci népirtás több millió embert ölt meg fajuk, nemzetiségük vagy politikai ideológiájuk miatt. Kevesen tudják azonban, hogy Jehova Tanúinak ezrei is az áldozatok között voltak, ők a keresztény hitükért szenvedtek.

Az akkoriban bibliakutatókként ismert Jehova Tanúi voltak az egyetlen csoport a Harmadik Birodalomban, amelyet kizárólag vallási okokból üldöztek. A nácik Jehova Tanúit az állam ellenségeinek nevezték, mert kategorikusan megtagadták a nemzetiszocializmus olyan apróbb dolgainak elfogadását, amelyek ellentétesek voltak hitükkel. Vallási alapokon nyugvó lelkiismeretük miatt Jehova Tanúi politikailag semlegesek voltak, és megtagadták a „Heil Hitler” tisztelgés alkalmazását, a rasszista és erőszakos cselekményeket, illetve a német hadseregbe való bevonulást.

Ezért az első fogvatartottak között szerepeltek, akiket koncentrációs táborokba küldtek. Itt egy szimbolikus azonosító jelet, egy lila háromszöget kellett viselniük az egyenruhájukon. A nácik által megszállt európai országokban élő mintegy 35 ezer Tanú több mint egyharmadát közvetlenül üldözték. A legtöbbet letartóztatták és bebörtönözték. Gyermekek százait helyezték el náci otthonokban vagy átnevelő központokban. Körülbelül 4200 Tanút küldtek koncentrációs táborokba, mintegy 1600-an haltak meg ott, akik közül 370-et kivégeztek.

A nácik szerették volna megtörni Jehova Tanúi szilárd integritását, ezért fokozták a pszichológiai támadást, és rendkívüli ajánlatot tettek számukra: mindenikük megvásárolhatja a szabadságát, amennyiben lemond hitéről, és feljelenti társait. A börtön- vagy táborparancsnokok gyakran alkalmaztak kínzást vagy különböző olyan eljárásokat, hogy erre rávegyék őket, ám „nagyon kevesen írták alá” hitük megtagadását.

A kortárs társadalom ezen is elmélkedhet a holokauszt nemzetközi emléknapján.

Mihály Attila, Jehova Tanúi kézdivásárhelyi sajtóképviselője

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások