Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Európai kettősmérce

Minden fronton folyik a háború a kormánypártok és az ellenzék között a román belpolitikában. Sőt, az európai parlamenti választások nemzetközi szintre emelik a csatározásokat, amennyiben az európai intézmények vezetői ténylegesen beavatkoznak a történésekbe.

Valamennyi tanulsággal, sőt haszonnal járhat nekünk is ez az akciósorozat, hisz a román kormány, a hatalmon lévő alakulat saját bőrén tapasztalhatja meg, milyen élvezetes dolog, amikor kettős mércét alkalmaznak veled szemben.

Nyilvánvaló ugyanis, hogy amit az európai intézmények egyes vezetői a korrupcióellenes ügyészség volt főügyészének esetében véghezvittek, az iskolapéldája annak, hogy amit a „nagyoknak” szabad, azt a „kicsiknek” megtiltják.

Miközben arról mennydörögtek – hadd jegyezzük meg mindjárt: egyáltalán nem jogtalanul – az elmúlt három esztendőben, hogy a politikum beavatkozik az igazságszolgáltatás menetébe, hogy a vezető tisztségviselők állásfoglalásaikkal nyomást gyakorolnak az ügyészekre és bírákra, most pontosan ugyanezt teszik ők. Mindenképpen menteni akarják a kivizsgálás alól a korrupcióellenes harc vezérének kikiáltott volt főügyészt, aki most vérig van sértődve, hogy meghurcolták, hogy a legalkalmatlanabb pillanatokban vesznek elő valamilyen ügyet, helyezik hatósági felügyelet alá. Az egyetlen szépséghibája ennek csak az, hogy ezt az „ügyészuralmat” ő vezette be és fejlesztette tökélyre, gondolhatunk csak az általunk részleteiben jobban ismert kézdivásárhelyi, sepsiszentgyörgyi vagy kolozsvári esetekre.

Nem tisztünk eldönteni, hogy a főügyész ártatlan-e, lehet, hogy az, csak ez a kettősmérce a zavaró. Tegnap este a legfelsőbb bíróság bírája feloldotta a volt főügyész ellen elrendelt hatósági felügyeletet. Lehet, hogy egyébként is így cselekedett volna, de hogy példátlan nyomás alatt állt, az is biztos. A gond inkább az, hogy a háborút kívülről szemlélőkben felmerül a kétség, hogy vajon ezek az európai intézményvezetők-e azok, akik kioktathatnak bennünket erkölcsből, demokráciából és jogállamból. S még ők csodálkoznak, hogy nő az euroszkepticizmus…

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások