A kirabolt Románia
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Honlapunk immár közel húsz éve igyekszik folyamatosan helyi jellegű hírekkel, közérdeklődésre számot tartó írásokkal jelentkezni, mindeddig díjmentesen. Ennek hátterében főként a Székely Hírmondó nyomtatott verziójának előfizetői, olvasói, valamint a fizetett hirdetési felületeket igénylő ügyfeleink állnak, nekik köszönhető, hogy ezt a szolgáltatást ingyenesen tudjuk biztosítani.
Most viszont nehéz helyzetbe kerültünk, ugyanis a koronavírus-járvány kiváltatta gazdasági mélyzuhanás következtében hirdetési bevételeink több mint 50 százalékkal estek vissza, a nyomda is áremelésre kényszerül, szabadeladásban pedig egyre kevesebb példányt tudunk értékesíteni. Ezért arra kérjük honlapunk kedvelőit, fizessenek elő a Székely Hírmondó nyomtatott verziójára is, hogy a hirmondo.ro továbbra is első számú információforrásként működhessen, hogy munkánkat továbbra is szakszerűen és hitelesen tudjuk végezni.
A következő telefonszámok egyikén napközben bármikor hívhatnak, bemondva nevüket, lakcímüket (de elküldhetik e-mail-ben is), és előfizetés-gyűjtő munkatársunk felkeresi Önöket a lakásukon, de a szerkesztőségben személyesen is megrendelhetik Székelyföld legkedveltebb napilapját. Kérjük, segítsenek, hogy ezekben az emberpróbáló időkben is szolgálhassuk Önöket!
A szerkesztőség
Előfizetés-ügyben hívható telefonszámok:
E-mail: office@szekelyhirmondo.ro
Emellett adományokat is szívesen fogadunk a következő bankszámlaszámon:
Profiton Srl: RO56 BTRL 0150 1202 A385 98XX - Banca Transilvania, Suc. Sfantu Gheorghe
Csapadék hiányával is küszködik ez a föld, amelyen állok. Minap elért bennünket a hózuhatag. Reggel ébredek, látom a hószakadást. Tegnap enni kellett adnom a cinegéknek. A nagy orgonafa minden ága tele, a cinegék meg verebek keresik a magot, a magukét. Ilyen is csak az idén volt először nálunk, hogy ez a két madárfajta együtt eszik a napraforgómag-edényéből a fán. Hihetetlen. Ez ám a demokrácia! Eddig nem is közelítettek egymáshoz. Ne féljetek hát, szelíd meg vad emberek, hiszen velünk is megtörténhet.
Csapongok én is ezen a hajnalon Bánffyhunyad (1908) meg Párizs (1976) között, követem gondolatban Albrecht Dezső főnemesünket. Intézni akarta végre a magyar nemzet dolgait, nem tudta ezer esztendőnk alatt ő sem elfogadni a ki- és megvetettséget ebben a hazátlan hazában. Nem vétettünk mi se többet, mint mások vétettek ellenünk, letelepedtünk, vallást cseréltünk, de önmagunkba vetett hitet soha, noha a settenkedő aljaskák és uralkodócskák siettek rögvest lerombolni, amit építettünk.
Ámulva lapozom Üzbegisztán művészetének gyönyörű könyvét. Hajnali órán könnyebb gyönyörködnöm egykori földrészünk kincseiben. A Selyemutat követi a könyv az üzbég földön, Bukhara, Szamarkand, Taskent, a főváros. És aztán a textíliák mintázata, s végül a kerámia, a cserépdíszítés! Hol vagyok, Korondon? A kerámia mintázata, színezete, teste a tányérnak s kannáknak. Egek és emberek, hiszen világos a hasonlatosság! Ne, ne menjünk vissza sehova, ne! Itthon vagyunk Európában… Vajon?
Ne könnyezz egy ilyen hajnalon. Titkait is csak úgy, mintha nem is lennél már. Mi a hagyatékod a ravatalnál? Fordulok Albrecht Dezsőhöz, akit ha ki nem menekül hazájából, kiadta volna Románia kivégzés céljával. Szegény. „A magyarnak csak egy rokona van: Európa, s ez a rokon sem akar tudni rólunk. (…) A magyarság Európa reménytelen szerelmese. (…) Bennünk Európa túléli saját magát. Mi még most is európai öntudatról, közösségi érzésről ábrándozunk, amikor már Európa nem akar tudni saját magáról sem. Az erdélyi magyarság csak egy láncszem a magyar nemzet életében, nem önmagáért való.” Írta Albrecht úr kivettetve ősi otthonából. Értünk a szóból. De – maradunk.