Esti gondolatok

Lefekvés után gyakran felidézem a nap eseményeit. Átgondolom az aznapi kudarcokat, örömöket. Amikor nem tudok elaludni, nézem a plafont, bár ez idő alatt jobb az olvasás, hiszen azzal önképzést is gyakorlok. Keresztény emberként – aggódom.

Én is olvasom az okos, pontos kimutatásokat, hogy az elmúlt években itt is, ott is mennyivel fogy a mi drága népünk, és hogy a statisztikák fényében mire számíthatunk…

Már az iskolában megtanultam számolni. Statisztika van arról, hogy hárompercenként emberek hagyják el az országot. Sok? Kevés? Ezt nem tudom, de az fáj nekem, hogy ebben az statisztikában benne van nemzetem is… Erdélyi népem is. Hol van a nagyapáinktól ránk hagyott „híres” földhöz való ragaszkodás?  Hol van a kitartás, helytállás, bátorság, a hazaszeretet, tetteink vállalása, a felelősségérzet, az öntudat, a harsány kiabálások, siránkozások helyetti csendes tettek? Nem igazán értem, miért várjuk némán, passzívan sorsunk beteljesedését.

Manapság nem szeretik, ha valaki kiáll az igazáért. Inkább az a jó, ha maradsz a már ismert úton, a bevált szokásokat követed. Pedig csak úgy léphetünk előre, ha ellenállunk azoknak, akik tömegembert akarnak faragni belőlünk. Nagyapámtól azt tanultam, hogy aki egy fát elültet, az hagyja, hogy a fa nagyra nőjön, gyümölcsöt teremjen, erős koronája, gyökere, törzse legyen. Senki nem ültet csemetét csak azért, hogy satnya, beteg, korhadt fája legyen.

Meg vagyok győződve arról, hogy Isten, aki megteremtett bennünket és a népek nagy családját, azt szeretné, hogy én egyedül és mindannyian külön-külön, de együtt is közösségben, a magyar nemzet gyermekeként erősek, szépek, nagyok legyünk. Alázattal keressünk kérdéseinkre válaszokat! Egyedül Isten irgalma végtelen, minden más véges. Ne hagyd elveszni nemzetünket!

Orbán Barra Gábor, Sepsiszentgyörgy

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások