Felhívás!

Ég a Föld szíve

Hónapok óta bozóttüzek tombolnak Ausztráliában, és úgy tűnik, a katasztrófa nem ér véget egyhamar. Az elmúlt időszakban nem ez az első, nagyobb sajtónyilvánosságot kapó tűzvész, hiszen augusztusban az Amazóniát pusztító lángoktól volt hangos a média. Gyűjtéseket szerveznek, önkéntesek segédkeznek, életüket veszélyeztető tűzoltók mentik a koalákat, ám ezzel együtt úgy tűnik, a katasztrófák kialakulásában fajunknak komoly szerepe van, és ahogyan a helyzetet látom, a mostani tűzvész csak ízelítő abból, ami ránk vár a jövőben. Hol keressük a hibát? Mikor írja ki a bolygónk a hibaüzenetet, hogy a rendszer leállt? Mert ne legyen kétségünk ebben, ez is be fog következni.

Érdekes párhuzam vonható le két 18 éves ausztrál és Scott Morrison ausztrál kormányfőt esete között. Míg az „éretlen” tinédzserek autókat pakoltak tele koalákkal, hogy mentsék őket, addig a kormányfő Hawaiira utazott nyaralni. A Twitteren kapott is ezért a #sowherethebloodyhellareyou (hol a fészkes fenébe vagy?) hashtag alatt, amit éppen ő talált ki még 2014-ben idegenforgalmi vezetőként, a turisták odacsábításának céljából. Őt eme példátlanul súlyos csapás sem győzte meg a klímaváltozás veszélyéről. Vajon miért? Mert ennek elismerése ugyebár lényeges döntéseket követelne a gazdasági életben.

Bár az utóbbi időben Ausztráliára és Amazóniára figyelt a világ, az elmúlt években világszerte számos helyen tomboltak lángok. 2016-ban Indiában és Kanadában, 2017-ben Portugáliában, 2018-ban Kaliforniában és Svédországban, 2019-ben pedig Indiában és a Kanári-szigeteken is jelentős tűzvészek alakultak ki. Nem jelenthető ki, hogy minden extrém esemény hátterében a klímaváltozás állana, de vitathatatlan, hogy egyre gyakrabban tapasztalhatjuk a szélsőséges időjárás következményeit. Számomra az összefüggés egyértelmű. Az iparosodás miatt az átlag hőmérséklet Celsius-fokban mérve megemelkedett, nőtt az üvegházhatás, csökkent a csapadék, a párolgás nőtt, ami felmelegedést idézett elő.

Talán lassan a döntéshozók is ráébrednek, hogy kezdeni kell valamit a kialakult helyzettel, ha azt szeretnénk, hogy még sokáig dobogjon a Föld szíve.

Tamás Réka

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. január 10., 12:51
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Morrison (liberális)az okos kívül zöldek belül vörösök tanácsára NEM engedélyezte az ellentüzeket amelyeket.az őslakosság évezredek óta alkalmaz SIKERESEN tapasztalatból.Az eredmények sajnos láthatók.Ez nem bűncselekmény?Felmérhetetlen ekológiai pusztítás ,amely talán soha nem fog regenerálódni.