Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Döbbenetes és lesújtó!

Bebizonyosodott, amit az oroszok már rég rebesgetnek, az ukrán hadsereg szándékosan iskolákban, kórházakban és hasonló civil rendeltetésű épületekben rendezi be a katonai támaszpontjait anélkül, hogy a környékükről kitelepítené az ott lakókat.

A döbbenetes és lesújtó tényeket, az Amnesty International nevű, magát emberi jogokat védő civil szervezetként meghatározó nemzetközi alakulat tette közzé, az általuk április és július között végzett kutatás eredményére hivatkozva. A Ma7 felvidéki portál szerint ennek az elvégzői kimondják: „az ukrán hadsereg ukrán civilek életét sodorja veszélybe azzal, hogy katonai bázisokat alakít ki és különböző fegyverrendszereket működtet lakóövezetekben, nemritkán iskolákban és kórházakban”. Amint Agnès Callamard, az Amnesty International főtitkára fogalmazott, a hadviselésre vonatkozó törvényeket sértik meg azzal, hogy sűrűn lakott területeken hajtanak végre hadműveleteket. És tették ezt a saját állampolgáraikkal szemben – fűzzük mi hozzá.

A jelentés nyilvánosságra hozatala villámcsapásként érte a szabadság bajnoka szerepében tetszelgő Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, hiszen bebizonyosodott, hogy a parancsnoksága alatt álló fegyveres testületek, védtelen emberek halálát okozzák. Pontosabban fogalmazva háborús bűnöket követnek el, ugyanis a lakosság életének szándékos veszélyeztetése annak minősül. Annál is inkább, hogy hosszú ideje próbálja elérni Oroszország terrorista államnak való nyilvánítását az amerikai törvényhozás által. A helyzetét pedig még jobban súlyosbítja, hogy mindezt egy liberális, tehát oroszbarátsággal nem gyanúsítható szervezet tárta fel és kürtölte világgá. Így gyakorlatilag a nullával egyenlő az ukrán elnöki tanácsadó azon állításának igazságtartalma, miszerint az Amnesty valótlan információkat közölt. Még akkor is, ha az országos és elnöki felháborodás következtében, az ukrán kirendeltsége elhatárolódott a „központ” által készített tanulmánytól, azt nyilatkozván, hogy részt sem vettek az összeállításában.   

Ugyanakkor felháborító, hogy az ukrán háborús propaganda és a magyar miniszterelnök, valamint kormánya elleni rágalmak terjesztésében az unió nyugati és keleti felében egyaránt jeleskedő balliberális média, mélyen hallgat a történtekről. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2022. augusztus 11., 11:53
    ÉRTÉKELÉS: 12

    Világ kreténjei egyesüljetek! USA, Anglia, EU, Kanada, Ausztrália vezető politikusai már megtették! Szelektív amnéziában szenvednek, csak 2022. 02. 14-től látják a világot. 2014. és 2022. között gyors „beépülés” történt Ukrajnába. Ennek a megvédésére van a nagy összefogás! Arra várnék választ, hogy az EU miért vesz fel 1MEURO hitelt, amit Ukrajnának ad, és mire? Kitől várja ennek a 27 tagállamot terhelő összegnek a visszafizetését? …vagy adománynak szánja? Az fel sem merül egyikükben sem, hogy a fegyverek szállítása csak a halottak számát, és az ország további rombolását (és azzal együtt az egész világ gazdaságának a pusztulását) eredményezi?