Dicséretes dolgokról…

Dicséretes dolog-e a dicsekvés? Annak tartja-e manapság vajon a társadalom? – szoktam feltenni néha magamban ezeket a kérdéseket. Megvallom, bizonyos „apró” jelekből következtetve igennel kellene válaszolnom e kérdésekre. Mert hát hogy értelmezhetném másként azt, ha nem éppenséggel a társadalmi méreteket öltő dicsekvésre való ösztönzésnek, hogy például már óvodáskortól csupa jó minősítést kaphat a gyermek, ami ugye neki s a szülőnek dicsekvésre adhat okot?

Egykor bizony tudtára adták az iskolában a kis- és nagydiáknak, hogy nem érdemel közepesnél jobb osztályzatot, ha például kappanhangja van, esetleg prózában (!) énekel, vagy ha nem vetette eléggé „olajozottan” a bukfencet, akkor bizony gurult a tízes testnevelésből. Ha meg botlába volt valakinek, az nem kapott helyet a tánccsoportban. Írásbeli feladatok esetén a tévedést, a hibát, de még a betűk és számok hanyag írását is pirossal javította a tanító, a tanár, amit ma ugye nemigen támogatnak. A javító toll hegye ne érintse, csak a tekintet a lapot, nehogy lelki sérülést, személyiségzavart idézzen elő a gyermekben a piros szín, az „erőszakos” beavatkozás látványa…

Szóval csupa jeles, dicséretes és kitűnő minősítéssel próbálja ellátni a mai iskola a gyermeket, hogy legyen, amivel dicsekedjen ez ügyben mindenik érintett fél, hogy legyen okunk a dicsekvésre. Még akkor is, ha a gazdag élettapasztalat alapján jó régen  megfogalmazódott az emberben: az öndicséret gyalázat!

Persze, bölcsességgel s egy kis humorral feltalálhatja magát az ember egy dicsekvéstől hangos környezetben is. Érdemesnek tartom felidézni gyermekkorom egykori szelíd idős emberét, aki mint szerényebb vagyoni helyzetű egyén hallgatta egy ideig, mint kérkednek nagyobbacska szántókkal, kaszálókkal, erdőrészekkel bíró beszélgető társai, míg egyszer csak ravaszkás mosollyal az arcán megszólalt:

–Tudjátok, az én kaszálóm otthon van, de az olyan, hogy annak a közepében kút is van!

Legyen hát visszafogottabb az ember, ami a dicsekvést illeti, de a dicséretet sem árt néha mérlegelni, mert ugye arra is várható elmés ráadás, ha valakiről azt állítják, hogy talpig úriember.

– Addig igen, na de talpon felül?!

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.