Csak szabadon!

Élni elnyomásban is lehet, de csak szabadon érdemes, mert mit sem ér a lét, ha bilincsbe van verve az akarat, rácsok mögé zárva a gondolat, és gúzsba kötve a lélek. Hiszen egyénenként és közösségként egyaránt, csak a mások által szabott korlátok és állított sorompók átlépésével teljesedhetünk ki. Ha viszont kényelemből, közömbösségből vagy gyávaságból lemondunk ennek lehetőségéről, akkor a teremtés koronájából bábuvá és nemzetből népességgé minősítjük magunkat vissza.

Így érezhettek és gondolkodhattak az aradi vár udvarán 1849. október 6-án kivégzett főtisztek is, akiknek az volt az egyetlen bűnük, hogy felsorakoztak a magyar szabadság 1848 tavaszán kibontott zászlója mögé. Volt közöttük német, osztrák, szerb, horvát és örmény, mégis részt vettek a küzdelemben, ugyanis megértették, hogy a szolgaság jármától megszabadulni csak összefogással lehet. És a bitófa árnyékában is megmaradtak nagy betűs embereknek. Elveiket és tetteiket vállalva, rangjukhoz illő méltósággal várták, hogy a végzetük beteljesedjék. Velük együtt pedig az előttük és utánuk vesztőhelyre kerülők is, hiszen Aradon összesen 16, Pesten több mint 30, Pozsonyban 12 és Kőszegen 8 honvéd életét oltotta ki a császári önkény. Így váltak ők mindannyian a magyar nemzet vértanúivá, a zsarnokság áldozataivá, az egyetemes emberi szabadságért folytatott harc hőseivé.

Rájuk emlékezünk tehát ezen a gyászos évfordulón, párás vagy villámló tekintettel, imára kulcsolt vagy ökölbe szorított kézzel, megtörten lehajtott vagy dacosan felszegett fejjel, ki-ki a vérmérséklete vagy beállítottsága szerint. Aggódva ugyan a jelen történései miatt, de nem elbizonytalanodva, mert helytállásukból erőt meríthetünk.

Élete utolsó pillanataiban Kiss Ernő altábornagy így fohászkodott: „Istenem, az újkor ifjúsága egész ember lesz-e? Árpádok dicső szentjei, virrasszatok a magyar ifjúság felett, hogy Krisztusé legyen a szívük és a hazáé az életük.” Azóta immár 170 esztendő pergett le az idő rokkáján, mi azonban a történelem hullámverése ellenére még mindig vagyunk. És nagyjaink szellemi, erkölcsi példáját követve 1000 esztendő múlva is leszünk. De csak akkor!