Csak a Nemzet!

Ez volt a Jobbik Magyarországért Mozgalom jelszava több mint tíz éven keresztül. Ki tudja, talán ma is az, de mit számít a jelszó egy olyan pártnál, mely elvi értékrendi kérdésekben és szövetségesi rendszerben egyaránt 180 fokot fordult. 2016-ig volt is okuk, alapjuk e jelszót kiírni rendezvényeiken molinókra vagy akár az elnöki pulpitusra.

Szövetségük az EMI-vel, az Erdélyi Magyar Ifjakkal természetes volt. A Jobbik úgy is tekintett a táborra, mint saját gyermekre, holott nem sok közük volt megalapításához, működtetéséhez, a program kialakításához. Tény, hogy támogatták a rendezvényt az ifjúsági szervezetük nyári táboroztatásán keresztül, és Vona Gábor itt mondta el évről évre programadó beszédét. Végső soron érthető, hogy a felszínes szemlélők nagy része úgy tekintett az EMI táborra, mint jobbikos fórumra.

De hogy mennyire nem így volt, azt az is jelzi, hogy 2017-ben, a Jobbik ismételt nemzetárulása után elváltak útjaik. A Jobbik IT másfelé ment csapat-összerázóra, Vona pedig nem kapott meghívást a táborba. Ekkor már a migránsügyi alkotmánymódosítás elbuktatása és a Soros által jegyzett CEU melletti jobbikos kiállás után voltunk.

Kövér László idei fellépése az EMI táborban (mely egyébként nem az első látogatása a Magyar Országgyűlés elnökének e rendezvényen, hanem a második) jó üzenet az EMI-seknek. Azt jelzi, hogy a Fidesz egyik legerősebb embere, aki Orbán mellett a párt másik élvonalbeli politikusa, aki megengedi magának a tiszta beszéd luxusát (nagyon helyesen, nagyon tudatosan tiporja meg a „politikai korrektségnek” nevezett álszent közkreténség téziseit, kéjjel döntögeti annak tabuit), felvállalja politikai síkon azt, amit az EMI 15 éve képvisel.

Az EMI a kompromisszummentes nemzetszolgálat fóruma. Itt nem kapnak mikrofont a langyosok, az ide is cimbalmozunk kicsit, meg oda is cimbalmozunk-zsánerű álnemzetiek. Itt nem a pártállás számít, hanem a nemzetpolitikai teljesítmény. Az, hogy ki mit tett le a Nemzet asztalára. Ezért is visszatérő vendég itt Raffay Ernő, Babucs Zoltán, Harangozó Imre, Mandics György, Wittner Mária és elnézést azoktól a kiváló emberektől, akiket nem említettem a keret szorításában.

Boldog 15-ik születésnapot, EMI tábor! Isten éltesse a „Csak a Nemzet” jelszó méltó örököseit!

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.