Felhívás!

Az igazság napfordulóján

Nem rég, a minap fakadtam ki, csak úgy magamban dörömbölve-dorombolva, hogy mennyi ünnep torlódik föl szinte naponta. Mindennek napja, ünnepe van, madaraknak és fáknak, állatoknak és rózsáknak, és igen ám, az anyáknak meg apáknak. És nincs annyi nap a naptárban, hogy elegendő lenne a kisgyerekek javára s örömére. És mint akik magukba szállva tudnak bűnbánólag virágot meg kenyeret adni a rászorulóknak, megbánom, hogy pillanatig is útjába álltam, ha gondolatban is az ünneplőknek.

Áldozócsütörtökön ballagok át a városkán hazafelé, ismét magamban a mindenséggel. Elfoglalom magam, elfoglalnak a gondok. Akkor a Bánki Donát utca elején utolér egy igazi sereg. Egy osztály, talán harmadikosok, kisfiúcskák, kislánykák repeső sorban. De hiszen ezek megszállták a várost!

Én megállok, engedem érkezni és elhaladni őket. Mind az enyémek, belepték a várost, az utcákat is talán mind. Istenkém (ez is Anyám szava), hiszen ez a raj legyőzte a koronavírust! Ez az! Övék a győzelem, mi takarítjuk be a gyümölcsöket pünkösd szent napján. Csíkország, abban Csíksomlyó lészen a keresztény világ közepe egy vasárnap és egy friss hétfőn.

Pünkösd a szentlélek, latinul Spiritus Sanctus kiáradása, mely megszállta Jézus tanítványait. Így az igazak s az igazság nevében érettük és mindannyiunkért álságos szavakat nem hirdethetünk.

Tizenhat gyerek hinti be derűvel végig a járdát. A nap ragyog, az igazság prédikátorainak szava fénye úgy ragyog, hogy az nem vakít, nem veszi el a tisztalátást. Ez hát a pünkösdi ünnep saját napja fénye. Csíksomlyón szeretne lenni a római pápa, ott a székelység apraja s nagyja mind, fenn a Kárpátok hegyeiben, ahonnét messzire eljut az igazság szava.

Sokasodnak, igazukban gazdagodnak bennem az ünnepek, igen az igazmondó prédikátorok fenn szószékeken, katedrákon, nemzetünk, népek előtt.

A sor kisgyerek megáll a járda melletti törpe kerítés lécsoránál, háttal nekem. leszakítanak néhány sárga békavirágot, és azokat mutogatják, akárha egymás arcába. És derűs, nagy bizalommal is pünkösd és Krisztus szent szenvedelmének és igazságának ragyogó fordulójáért.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.