Az eltévedt 21. század

Volt tízéves, harmincéves háború is Európában. Kipróbálva már szinte minden. Az úgynevezett nagyok vetettek már ebek harmincadjára egész országokat is.

Papok és parasztok, hadirokkantak és meggyalázott nők jósolták a pokol közvetlen bejáratában, hogy egykor, majd, majd meglátják maguk, nem lesz kegyelem, mert a sátán teljes fegyverzetben készül megbosszulni mindent. Ha nincs is amit!

Vallom, az Isten, ha van, képtelen a mi időszámításainkban igazságot szolgáltatni. Ha csak minden 20. századot ver fel úri passzióból az ördög, akkor is ordíthatják a népek, megveszett a világ, ítéletidőben élnek lélekdidergető földi pokolban kisgyermekek, tehetetlen aggok –, miközben röhög a túlsó oldalon a gonosz.

Egy teljes nemzetet, nem is a hitványából, egész egyszerűen odavetett az az átkozott huszadik század az emberiség lábtörlőjének. Nem, nem úri kegy és mód, nem. A Kárpát-medencét úgy kaparták szét szemetesek, hogy abban nyugtot a magyar ne leljen. Az ördög is restelkedve sündörög ki a magyar temetőkből, szégyellvén, amit lát a sírokból megmaradva.

Az ördög is mossa ez egyszer a kezeit, vonogatva vállát: én magam is tennék az elítéltek javára, de hát…

De hát itt a hitvány ember ítél naponta és vihogva, eleveneket és holtakat.

Szégyellem, hogy megértem a 21.-et, az emberiség szégyenének évszázadát.

Szégyenünk, hogy tehetetlenek vagyunk, így nézzük egy elszabadult nép halálos tobzódását – a mi tegnapi kertünk, udvarunkon belül.

Az az évszázad, mely fanyalogva, szagot vizslatva tűri mindezt, érett a romra, érett az újra –, ha még van idő. Vesszővel, ostorral verték ki mindig templomokból és temetőkből a szemetelő szemeteket. Ma és itt nem.

Bíróság elé lökdösték a megbolondult gazembereket, bírájukat –, ma és itt nem.

Itt szájon verik a kisgyermeket, ha sír, ha sajnálja a másikat.

E rühes 21. század szemébe mondom, fenn van a baj. De nem az egekben, hanem a bírói pódiumokon. Ahol se köztársaság, se az igazság szigorú parancsuralma nem létezik, ott a Sátán cselekszik kedvére. Ennyi maradt az igazságból s a demokráciából.

Szemétvakaróval, szaros gereblyével kotorász, aki él és mer, tova New Yorkban, a ringyoid Brüsszelben igazság és kenyér után. Nincs.

El- és kimondható, hogy ebben a szerencsétlen Európában egyetlen hatalom van – amúgy koldus szegényként –, mely azt csinál, amit akar, és az Románia. Kényszerszüléssel jöve a világra, nem lehet attól számon kérni sem jogot, sem tisztességet, kenyeret vagy templomot, nem szent a temetője, s nem a rongy se, amivel a sárossá húrbolt keresztet letörlik. A 21. században Románia az egyetlen szent és sérthetetlen ország, amely fölszántja Brassóban a temetőt, földbe döngeti Székelyföldön a háborús hősök maradék csontjait, sírjuk tetejére cementkereszteket veret a földbe, a magyar halott koponyájába. Halleluja! Románia.

– Bocsásd meg nekik Urunk, nem tudják, mit cselekszenek…

Nagyon is tudják! A szégyen évszázadát cibálják, kirázva abból szemetet, bolhát, poloskát, magyar vértől rozsdás kacort.

Maradt még erőm elmondani, az Egyesült Nemzetek Szervezete a bűnök dirigense, továbbá az Európai Unió nevezetű bűnszövetség. Ezek a gittegyletek naponta hallanak hazai sorsunkról, vonítani a román börtönökből, ahonnan milliárdosok reppennek ki ártatlanokként.

A bűn nem méricskélhető. Különösen nem, ha mérhetetlen.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. június 11., 2:55
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Ennek az irásnak minden sora találó. Hála Istennek, hogy vagy Te Nekünk Czegő Zoltán. Mindég, amikor ilyen nagyszomoruság ér, mint a mostani Úzvőlgyi temető esete, megkapod a módját a replikának, vigasztalgatásunknak, ha kicsi meggyőződéssel is, de próbálkozással. Kieszelték, milyen könnyen lehet államositani egy magyar területet kényük-kedvük szerint, apelláta nélkül. Erre csak azt mondhatjuk: Fenn az Isten.