Felhívás!

Ásó, kapa, nagyharang

Feri szép szál legény volt fiatalkorában. Nem az a típus, aki után minden tinilány megfordult, de mégis szemrevaló. A legjobb tulajdonságai azonban nem külsejéből fakadtak, személyisége volt igazán lehengerlő. Gondoskodó, babusgató, lelkes, dolgos, figyelmes, hihetetlenül kedves, humorát irónia és szarkazmus fűszerezte, de csak enyhén, alig észrevehetően. A szerelemben mégsem volt túl nagy szerencséje. Voltak kapcsolatai, rövidebbek, hosszabbak, de az igazi sokáig váratott magára.

Már-már feladta, hogy szülővárosában és annak környékén talál magának megfelelő lányt. Élesen kidolgozott listája volt arról ugyanis, hogy milyen párt szeretne maga mellé. Állítólag, még a minimális életkor is szerepelt a listán, de az biztosan, hogy mosolygós legyen a csajszi. Aztán egyszer csak ráírt Rebeka, az újságíró lány, nem-e válaszolna egy interjúkérdésre. Feri, habár azonnal nem tudott válaszolni, mihelyt lett rá kevés ideje, gépelte is mosolyogva a 4–5 mondatot. Rebeka akkor még nem tudta, hogy ezzel az ártatlan kérdéssel megpecsételte mindkettőjük jövőjét.

Feri – kisvárosi kíváncsiságból – szétnézett a lány közösségi oldalain. Hamar rájött, hogy Rebeka egy ideje szingli. Megtudta, hogy a lány nemrég nagyot csalódott a férfinemben. Így csupán azért, hogy bebizonyítsa, vannak még rendes férfiak (legalább is a mese szerint, csakis EZ volt az oka), küldött egy csokor virágot Rebekának.

Esetében a listára rögzített tulajdonságok többsége kipipálható volt. Mosolygós volt, elég idős, önellátó, megértő, és kedve is volt borozgatni a haverokkal szinte mindig. Feri azonban annyira még nem ismerte a női nemet sajnos, hogy tudja, ez csak a kezdet. Nemsokára megbolondul majd a „mikor veszel el feleségül” kérdéstől. Mindennapos program lesz a házkeresés, majd a sötétítő színének (inkább árnyalatának) a kiválasztása, és a babavideók nézegetése.

Feri azóta talán már megbánta, hogy elcsavarta Rebeka fejét. Talán sosem mondaná ki, talán rá sem mer gondolni, de biztosan megfordul néha a fejében, hogy bizony-bizony, minden Barbi-baba belül egy icipici Szörny Ella de Frász.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.