Felhívás!

Alkalmazkodni kell

Nehéz megítélni, melyik sportág mérkőzésein, versenyein hat a legfurcsábban, a leghátrányosabban a nézőközönség hiánya. A sakk nem első, de a tenisz sem az utolsó, az biztos. Az amerikai nyílt teniszbajnokság zajlik éppen, s a pályák körül üres széksorokat látni, sok helyen fóliák, sátorlapok fedik a nézőteret. Csak a járványellenes rendszabályokban megengedett személyek lehetnek jelen a pálya körül. Aki – abszurd módon – semmit sem tud a koronavírus-járványról, és beletekint egy-egy tenisz-közvetítésbe, apokaliptikus hangulatot érezhet. Hogy hiányzik a közönség tapsa, moraja egy-egy mesteri labdaütés után! Mintha a teniszezők csak edzenének.

Az európai labdarúgó-válogatottak számára kiírt Nemzetek Ligájában két fordulóra került sor szeptember 3. és 8. között. Ötvenöt nemzeti csapat játszott közönség nélkül, egyszer idegenben, egyszer otthon és viceversa. Milyen a sors vírusos iróniája! Amikor – a korábbi években – valamilyen szurkolói vétség miatt valamelyik csapatot azzal büntették, hogy néptelen lelátók előtt kell játszania otthoni mérkőzését, a vendégcsapat illetékesei és szurkolói azt mondták, ily módon növekedtek az esélyek a jó eredményre. Most? A Nemzetek Ligája első két fordulójában kivétel nélkül mindegyik válogatott játszik, játszott néptelen lelátók előtt.

A magyar csapatnak talán előnyt jelentettek a törökországi mérkőzésen az üres lelátók, de vasárnap este az oroszok elleni budapesti csatában nagyon kellettek volna a szurkolók. Az októberi harmadik és negyedik fordulóig (szerb-magyar, illetve orosz- magyar) nem valószínű a járvány miatti tiltások feloldása, de sor kerülhet erre novemberben, amikor a magyar válogatott az ötödik és hatodik fordulóban saját pályáján játszik Szerbia és Törökország ellen. Viszonylagosan az idegenben játszó csapatnak előny a néptelen lelátó, de ez nem törvényszerű.

A romániai másodosztályú focibajnokságot másféleképpen is módosították az egészségvédelmi szabályok. Közönség jelenléte egyelőre ott sem lehetséges, ám emellett az esélyeket és erőviszonyokat az is nagyban meghatározhatja, hogy a 21 csapat az alapszakaszban csak egyszer-egyszer mérkőzik egymással. Ilyen körülmények között a menetrend sorsolásának döntő szerepe lehet. Ha egy csapatnak a célja a bent maradás, vagy középmezőny, az a jó, ha a kiemelkedő csapatok zömével idegenben játszik, a gyengébbekkel otthon, ne pedig fordítva!

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.