Akadémiazuhatag

Aki az erdélyi és romániai magyar sporthíreket valamennyire követi, értesülhetett arról, hogy immár négy népszerű sportágnak is van székelyföldi akadémiája. Vagyis szervezett, összehangolt és módszertanilag előrehaladott utánpótlás-képzése. Elsők voltak a labdarúgók, majd következtek a jégkorongozók, az ökölvívók, a kézilabdázók. Nem lehetetlen, hogy sakkal, szertornával, korcsolyával, sível és keleti küzdősportokkal bővüljön a sor, esetleg tenisszel, és ki tudja még mivel…

Az első látásra, hallásra ref­lexből válaszoló parasztész azt mondatja az emberrel: „Nagyszerű! Kár, hogy nem hamarabb!” Tényleg, vajon hol állna a székely sport, ha a meglévő és a továbbiakra elképzelt akadémiák már az 1990-es években megalakultak volna? Vagy legkésőbb a 2000–2010-es időszakban. Az „akadémiásodást” mélyebben elemezve feltevődik viszont a kérdés: tényleg valós igény? Nem vezet híguláshoz? Az élsport szempontjából nem lenne észszerűbb egy székely sportakadémia meghatározott számú szakosztállyal, magas színvonallal és igazi akadémia-ranggal? Vagy szerkezetileg ez túlságosan bonyolult?

A sajtóban megjelenő számokból kiindulva egészen biztos, hogy Székelyföldön az 1–2–3. ligás bajnoki rendszerben nincs szükség annyi felnőtt korú labdarúgóra, mint amennyi gyermeknek és ifjúnak nyújt szakszerű – mondhatni profi – képzést a Székelyföld Labdarúgó Akadémia, mindezt tetemes költségek (közpénzek) árán. És ez csak egy példa, még nem beszéltünk a mifelénk nagyon népszerű és hagyományos jégkorongról.

Igaz, a fociakadémia létrehozói nem tagadják, a csoportjaikban készülő, a csapataikban játszó gyerekek és ifjak egy részét nem föltétlen a profi labdarúgásra, hanem „csak” az életre készítik fel, a tehetségesebbekből lehetnek élsportolók. Jó válasz, nincs apelláta. Ilyen nemes célok mentén azonban nem ártana a fiataloknak vállalkozói, viselkedési, természetjáró stb. akadémiákat létesíteni, akadémiai képzést bevezetni, hiszen van ott is lemaradás, ajaj!