Felhívás!

A tantervmagyarázó

Olvasom Eva Galambos román nyelvű cikkét az Adevărul (Igazság)

nevű napilapban. Ahogy fogynak a sorok, hamar elér az érzés, hogy a mai Románia sajtója végül is és ma is a szabad gondolkodás és megnyilatkozás eszköze. Na persze mértékkel. Ebben az írásban is azt fordítja a szerző az olvasó felé, amit akar. Na, nem a Horthy-rendszert akarja, nem. A mostani magyar nemzeti kormányt állítja be fasisztának, antiszemitának, mert megváltoztatta a nemzeti oktatási alaptantervet. Azt hiszi, nekiront valaminek, holott ferdít vad erővel. A cikk szerint a mai Magyarország kormánya az alaptantervvel rehabilitálni akarja a Horthy-rendszert és annak antiszemitizmusát. Noha tudja, 1944 kora tavaszán Németország lerohanta Magyarországot, parancs és háborús kényszer uralkodott rövid ideig, a zsidóság és a magyarság ellen. Felejti a romániai zsidóirtást, mely önmagában is elriasztó borzalom volt, minden kényszer nélkül. Magyarországon a háború után negyven, hetven évvel is lehet és kifizetődő mocskolni a hazai magyarságot. Lásd Spiró György kétszeres Kossuth-díjas író, költő Jönnek című versét, abban a lándzsát: „Jönnek, jönnek a mély magyarok a szarból…” Hadd ne elemezzük a román zsidómészárlást szanaszét, elég hírhedt az máig is. Olga Galambos ott botladozik, kerülgetve az igazat a kiigazított nemzeti oktatási alaptanterv körül, ahonnan szerinte kirekesztették a magyarul írók legjavát, és „bekerült a nyíltan nyilas fasiszta Herczeg Ferenc”. 

Világosodjék az elme az olvasással, s ne tévelyegjen. Van, akiknek érdeke a hamisítás, vannak megélhetési hamisítók, mindig is voltak. A lengyelek, litvánok világháborús történetébe is belemaszatol a cikkíró, mondván, még azoknál is fasisztább a magyar történetírás. Én most sem mondom, hogy hagyjuk el, hogy igya bé. Az igazat, a valódit nem a hős román felszólalóktól kapja a világ, ugyanis odafigyel. Történelmi igazság az, hogy a magyar nemzet, a maradék Magyarország mind a háború idején, mind utána megbűnhődte békében is a győztesek, köztük a többszörösen is szerződésszegő román uralom szakadatlan zivatarait. Ebben élünk, ennek a csendjében.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások