A plecsni és a hálátlan utókor

Mit tehet az ember zimankós időben és hangulatban? Húz egy vonalat, és felleltározza az elmúlt év csúcsteljesítményeit. Például azt, hogy minden idők legmelegebb éve volt, hogy egy kínai házaspár összesen négy méter huszonhárom centi magas, a mi Katinkánk az első nő, aki egy időben öt vegyesúszó számban világelső, és hogy Obama az első Nobel-békedíjas, akinek sikerült hét országot bombázni. Békés szándékait bizonyítandó, utolsó elnöki napjainak erejével, amikor elődei diszkréten nekifogtak már a memoárjaikat írni, ő még küld Lengyelországba egy-két regimentet, bár az előző még el sem fogyott.

Ilyen vetélytárssal szemben ne csodálkozzunk, hogy Böjte Csaba testvérnek esélye sincs a Nobelre. (Vigasztalására legyen, hogy Hitler és Sztálin is a várományosok listáján voltak, ők sem kapták meg, a müncheni olimpiai vérengzés mögött álló Jasszer Arafat viszont igen; ezen a világon semmi sem tökéletes.) Marad szegénynek a sok ezer megmentett gyerek jóra fordult sorsa, de plecsni nélkül. Mert amint már bölcs Salamon megállapította, nem a gyorsak nyerik a futást, hanem egész más tényezők döntenek.

Mindig fanyar mosolyra késztet a hálás utókor kifejezés. A közterek tele vannak olyan emberek szobraival, akik százezreket küldtek halálba, míg békés, becsületes polgárok emléke eltűnik ugyanolyan csendben, ahogy azok éltek. Vannak nemzetközi intézetek, amelyek pénzért kiállítanak Az Év Embere-bizonyítványt (emlékezzünk, amint Vadim dicsekedett ilyenekkel), aztán kiderült, hogy néhány száz dollárba kerül. Egyének, akik ‘89 decemberében betörték valamelyik pártbizottság ablakát, forradalmári bizonyítvánnyal a zsebükben kaptak ingyen földet, lakást, adókedvezményt, eközben a negyven évet legürcölő pedagógus számolgatja a gyógyszerek kiváltása után megmaradt aprópénzt.

Szülővárosom mindenki által kedvelt népszerű alakja volt a szelíd, gyermekelméjű Botos Jóska. Kockás zakóján előszeretettel viselt nagy, színes kitüntetéseket és rangjelzéseket. Akárhogy is, sokkal rokonszenvesebb volt, mint a mintegy négyszáz plecsnis tábornok, akiket békeidőben horribilis fizetéssel tart fenn államunk.