Felhívás!

A nagy nemzeti együttesben

Nem kísértet, inkább sorsszerűség, ami követ bennünket évszázadok óta Erdélyországban. Sorsunkra panaszkodni könnyebb, mint cselekedni annak javára. Az erdélyi magyarság anyaországként tisztelte és ápolta, védte hazáját tatár, török, Habsburg ellen. Ebben a szakadatlan küzdelemben a védelem és az országépítés mellett álltak jeles főnemesek is, ha nem is mind és nem is mindig. Közöttük kimagasló egyéniség volt hidvégi gróf Mikó Imre (1805–1876). Most, hogy az általa alapított és az ő nevét viselő Székely Mikó Kollégium nemes homlokzata és jelene, sorsa vetül elénk ismét a nagy gondok között, elidőzök kicsinyég egykori iskolám jelenében s a javára.

Világháborúk, országosztogatások után egy világjárvány is rengeti a nemes intézet falait. Mindenkit foglalkoztat az iskolák, seregnyi tanuló jelene s jövője ebben a nehéz állapotban. Pillanatig sem siratni szólalok a távozó Kondor Ágota igazgatónő mellett, ahogy a helyére lépő Sztakics Éva mellett sem hurrázunk. Valóban kiemelkedő két egyéniség. Mindkettőt ott láttuk eddig is az alapító gróf Mikó Imre híre-neve és szobra mellett. A cselekvés nemes asszonyai mindketten ott ezután is a nagynevű egykori tanárok társaságában és cselekvő erőben. Jelzőket nem osztogatunk most, inkább az alapító Mikó Imre egy gondolatfuttatását jegyeznénk ide a haza, a nemzet arca előtt. „Valamit üdvösnek elismerni, iránta hőn érezni még nem elég. Tenni is kell elérésére mindent, mit a cél magával hoz, mit a kötelesség elénk szab.”

Nem szórjuk, nem gyűjtjük az aranymondásokat, inkább azok szerint éljük meg a soron levő nemzeti és szülőföldi sorsunkat a közösség javára. Amit építettek eddig a jeles igazgatók, az mind ólomba öntve. Tízezrek emlékeznek rájuk nem versengve, hanem a nagy nemzeti együttesben. Ez a jelen és ennek függvénye a jövendő. Csakis ezen a réven üdvözül az erdélyi nagy csapat a jövendőben is.

A siker éltesse és megtartsa maga mellett az építőket!

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.