A nagy európai csel

A mai, de még a hajdani – te jó ég, majdnem azt írtam: néhai – Európa se tudna rettenetesebb, nemesebb történetet tető alá hozni, mint amilyent a maga fájdalmában megírt az ógörög Homérosz az Iliászban.

Időszámítgatásunk előtt (mert nekünk ebből is több van) a 12., 13. században történt Trója városának és népének halálos omlása, Priamosz király és hős fia, Hektor megölése, szinte a teljes lakosság kiirtása. Agamemnon, Mükéné korabeli királya vezette bokáig vérben az ostromlókat. Végül a ravasz görög, Odüsszeusz döntötte el a harcot azzal, hogy hatalmas lovat készíttetett fából, szíjakból, deszkákból. Ijesztő módon dolgozott a görögség egy része, de a sereg visszavonult a tengerparti erdőkig, árnyak közé, titokba.

Béke? – kérdezték a várban. Jókora idő után hengerfákon görgették az óriási ló-építményt a vár kapuja elé. Beüzenték, ajándékként küldjük a vár győztes népének.
Elvonultak az „ajándékozók”. A lovat behurcolták a várba. A trükk sikerült. Éjszaka a lótestből kilopakodtak a támadók, kaput nyitottak, a sereg be, lemészárolták, elpusztították a vár népét. Az idegen nép gyilkolt, habzsolt, fel­élte s égette Trója városát.

Itt élünk Európában, szorongva éljük a 21. század ravasz, gonosz cselvetését. A mai Agamemnonék rászabadították Európára az idegen, késes népeket, mert másképp nem lehetett a tengernyi ostromlónak berohannia. A nagy csel, a ravasz, melyet Odüsszeusz is megirigyelhetne, most él és érik napról napra.

Ha Európa torkán akad, még megmenekülhetünk Agamemnon hordái elől. Ha nem – viszik a kincseket, viszik a beromlók Kasszandrát, Trója királyának ifjú lányát, mindent, mindent visznek és meggyaláznak, templomainkat fölgyújtják.

Európára gonosz ítélet szakadt most. Az egykori Trója csodálatos városának ítélete van rajtunk. Miközben boros kancsók csörögnek, népek elvakulnak, jósok ordítják a jelen veszedelmét. Okos Odüsszeuszunk ha erre jár, csak holtakat, mocskot talál. De hát még nincs itt a vég, ugyebár? Előttünk az élet s – ami vár.