Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A keresztény értékek

Megváltozott, más lett az iskola, mint az én időmben volt. Akkor volt az iskolában főzőóra a lányoknak, műhelyfoglalkozás a fiúknak. A lányok és fiúk egyaránt megtanultak gombot felvarrni, szöget beverni. Megmagyarázták nekünk, mit illik, és mit nem illik tenni, és tartottak szépírás órát is.

Ma a kis nebuló csak ül a gép előtt, és butítja magát. Erkölcstelen nótákat hallgatnak, Ganxsta Zoleet és az amerikai rappereket. Most az ő szemükben ez a menő. Pedig az illem nem csupán annyit jelent, hogy tudjuk: egy nőt előre engedünk vagy hogy kiről segítjük le a kabátot. Az illem életstílust is jelent. Meggyőződésem, hogy sokkal vidámabban és stressz-mentesebben tudnánk élni, ha több megértéssel és tisztelettel közelednénk egymáshoz.

Ez a – rosszul értelmezett – demokrácia hozta el a szexuális forradalmat is, meg a lezserség divatját, amelyik ma annyira laza, hogy még az is rendjén való, ha a fiúk úgy néznek ki, mintha lecsúszott pelussal a nadrágjukban járkálnának. Naponta ott járok el az iskola előtt, és látom, hogy a középiskolás lányok pizsama-pólóban és francia-bugyi méretű „nadrágocskában” érkeznek a suliba. Pár éve a kicsengetésen elnéztem, hogy a lányok jelentős része – elnézést a hasonlatért – „luxus prostinak” van öltözve. Nem is tudom, talán öregszem…

Az én időben a tanáraink magáztak minket. Teljesen mást látok manapság. A jó modor ismeretlen fogalom. Egyre gyakoribbak a „kit érdekel”, „mit tudom én” szólamok, sőt a kis elsősök szájából is azonnal érkezik egy kemény káromkodás, ha valami számukra nem tetsző dolog történik. Legyünk őszinték, van, ahonnan ilyent tanuljanak. Igénytelenek lettünk.

Hová lettek a keresztény értékek?

Orbán Barra Gábor, Sepsiszentgyörgy

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük