A fehérneműről másképp

A Székely Hírmondó augusztus 31.-ei számában, a 8. oldalon megjelenő, Nem mindenki cserél bugyit című cikk kapcsán osztanám meg gondolataimat. Az írás egy, az Egyesült Államokban készült felmérést taglal. Az érintett téma intim, úgy vélem, nem újságba való.

A családomban ötön voltunk testvérek, a szülők és nagyszülőkkel összesen 9 személy ült az asztalhoz, naponta háromszor. Az 1941–45 közötti háborúban az volt a jelszó, hogy mindent a frontra, a hadseregnek, és bizony örültünk, ha egy rend fehérneműnk lehetett (ha anyánk mosott, főleg télen egész éjjel tüzelt a kályhába, hogy reggel tiszta és száraz alsóneművel mehessünk iskolába).

Akkoriban falun sok esetben nem hordtak a nők vagy akár a gyerekek fehérneműt. Mi Szent György napjától Szent Mihály napjáig mezítláb és rövidnadrágban, egy szál kenderingben jártunk dolgozni a mezőre kapálni, kaszálni és ősszel a pityókát és répát betakarítani. Cipőt vagy bakancsot vasárnap húztunk a lábunkra, hogy maradjon őszre iskolába menni. Ha egy ilyen nagycsaládos asszony napi munkáját, feladatait kellene leírni, kisebb kiadvány lenne belőle. Anyámat soha nem láttam aludni, mert este ő volt az utolsó, reggel pedig az első felkelő, hajnali 5 óra felé.

Gúzs Sándor, Sepsiszentgyörgy

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások