Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Különleges ikerpárt tanulmányoznak a tudósok Angliában

Különleges ikerpárt tanulmányoznak a tudósok Angliában Tech-Tudomány

Elvileg az ikrek kétfélék lehetnek: egy- és kétpetéjűek, az előbbiek ugyanolyanok, az utóbbiak viszont csak annyira hasonlítanak, mint a sima testvérek. Az alapvetően helytálló ismeretre most rácáfolt az élet: Nagy-Britanniában egy „másfeles” ikerpár született.

Hogy valami különleges dolog van a most már négyéves ikrekkel, még magzatkorukban kiderült. Az első ultrahang alapján még azt közölték az édesanyával, hogy egypetéjű ikergyermekei lesznek, hiszen erre utalt a közös magzatburok is. A következő rutinvizsgálatnál azonban kiderült, hogy egy kisfiúval és kislánnyal várandós. Ez elvileg csak kétpetéjűeknél lehetséges, hiszen az egypetéjű ikrek genetikailag teljesen azonosak.

Az orvosok ezután alaposabb genetikai vizsgálatnak vetették alá a még az anyjuk méhében lévő gyerekeket, és egészen kivételes magzatfejlődéssel találkoztak. Rendes esetben, egypetéjű ikerterhességnél egy petesejtet egy hímivarsejt termékenyít meg, majd a zigóta kettéválik, kétpetéjű ikreknél pedig két hímivarsejt két különböző petesejttel találkozik. Ebben az esetben azonban valami szokatlan történt: két hímivarsejt termékenyítette meg ugyanazt a petesejtet.

Hirdetés
Hirdetés

Ez három különféle kromoszómacsomagot hozott létre, amiből a sejtegyesülések után két, genetikailag az anya révén azonos, az apa révén viszont különböző zigóta kezdett kifejlődni.

Mivel az egyik magzatban több XY, a másikban pedig több XX nemi kromoszóma volt, egy kisfiú és egy kislány született. A nemi meghatározottság azonban a kettős megtermékenyítés miatt kevésbé erőteljes. Az orvostudomány egyetlen hasonló korábbi esetről tud: 2007-ben az Egyesült Államokban született egy „másfeles” ikerpár. Ott az egyik gyermeknél hermafroditizmus alakult ki, nemi szervei ellentmondásosak voltak. Ennél az angliai esetnél ez nem következett be, a rendellenesség azonban így is komoly egészségügyi következményekkel járt: az ikerpár lány tagjának keringési problémák miatt még újszülöttként amputálni kellett az egyik karját, majd a petefészkét kellett távolítani, mert az nem fejlődött ki rendesen, ez pedig veszélyeztette volna az egészségét.

A gyerekek ma már négyévesek, jól vannak. A kutatók szerint a köztes ikerterhesség annyira ritka, hogy nem érdemes tesztelni rá rutinszerűen a várandósság alatt.

Nyitóképünk illusztráció.

(Index)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. március 1., 7:48
    ÉRTÉKELÉS: 0

    „Egyik magzatban több xy, a másikban több xx”?! Sztem a hím ivarsejtben pontban 23 kromoszóma van 22 testi, 1 nemi, a petesejtben is hasonló a helyzet csak ott a nemi kr.az xx! Így alakul ki embernél a 46 kromoszóma! Ha nem így van örökletes betegségről beszélünk 2 him ivarsejt így 2 petesejtet termékenyít csak meg ami akár 2 bakktól😁is származhat, igaz ez is ritka mint a fehér holló!