Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kékbálnaméretű dinoszauruszfajokat fedeztek fel Kínában

Kékbálnaméretű dinoszauruszfajokat fedeztek fel Kínában Tech-Tudomány

Kékbálnaméretű dinoszauruszfajokat fedeztek fel a kutatók Kína északnyugati részén – derült ki egy új tanulmányból, amely a Scientific Reports című folyóiratban jelent meg.

Hirdetés
Hirdetés

A Hszincsiangban feltárt hátcsigolya- és bordafosszília töredékek alapján a kínai és brazil szakemberek két új fajt azonosítottak – olvasható a CNN hírportálján.

A Silutitan sinensis, amelynek nevében a silu mandarin nyelven selyemutat jelent, a kutatók becslései szerint több mint 20 méter hosszú lehetett, míg a Hamititan xinjiangensis, amelynek neve a felfedezésének helyére utal, 17 méter hosszúra is megnőhetett.

Ez azt jelenti, hogy mindkét dinoszaurusz csaknem akkora volt, mint a kék bálna, amelynek testhossza 23 és 30 méter között mozog, attól függően, hogy melyik félgömbön él. A dinoszauruszok méretére utal, hogy mindkét faj nevében szerepel a görög titan szó, amely hatalmasat jelent.

A Kínai Tudományos Akadémia és a Brazil Nemzeti Múzeum szakemberei szerint a fosszíliatöredékek a korai kréta időszakból, nagyjából 120-130 millió évvel ezelőttről valók. Mindkét újonnan felfedezett faj a szauropodák kládjába tartozik. Ezek a nagy testű, elsősorban hosszú nyakukról ismert növényevők voltak a szárazföldön valaha élt legnagyobb teremtmények.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük