Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Izraeli kutatók: valójában legalább egymillióval többen haltak meg a koronavírus miatt a világon

Izraeli kutatók: valójában legalább egymillióval többen haltak meg a koronavírus miatt a világon Tech-Tudomány

A Jeruzsálemi Héber Egyetem kutatói szerint valójában legalább egymillióval többen haltak meg a világon a koronavírus miatt, mint ami a hivatalos jelentésekben szerepel – jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű hírportál kedden.

Hirdetés
Hirdetés

A hivatalos adatok 4,22 millióra teszik a járvány halálos áldozatainak számát, de az egyetem kutatói szerint ez a szám a valóságban magasabb, mert egyes autokrata rezsimek csökkenthették a „bevallott” esetek számát, más országok pedig képtelenek voltak nyilvántartani a valós számokat.

Az eLife című folyóiratban közzétett tanulmány kiértékeli az adatok torzulását a különböző országokban. Ariel Karlinsky közgazdász és Dmitrij Kobak statisztikus a világ országainak felénél vette számba, hogy a korábbi évek népességváltozásához képest mennyivel volt magasabb a halálesetek száma a járvány idején.

Eddig 103 országban „számolták ki” a többlethalálozások számát, és becslésük szerint a jelenlegi, több mint egymilliós szám még tovább fog növekedni az újabb országok tanulmányozásával.

A koronavírus-halálozások bejelentett számát összevetették az összes halálozással, főként a tavasszal gyűjtött statisztikák alapján, és azt állítják, hogy a korábbi évekhez képest az érzékelhető növekedést elsősorban a koronavírus okozta Covid-19 betegség szövődményei miatti elhalálozások okozták, noha ezeket az eseteket az egyes országokban más kategóriákba sorolták.

Ezt a jelenséget figyelték meg például Oroszországban, ahol a 110 000 hivatalos koronavírusos okozta haláleset mellett 500 000-rel többen haltak meg a korábbi éveknél.  

Fehéroroszországban mindössze 390 koronavírus okozta halálesetet jelentettek, de 5700 lehet a halálos áldozatok valós száma, és Nicaraguában csak 140 koronavírusos halálesetről számoltak be, miközben 7000-ren halhattak bele a vírus okozta betegségekbe a statisztikai adatok elemzése alapján.  

Ugyanakkor a tudósok szerint a legtöbb fejlett országban viszonylag kicsi az eltérés, és valószínűleg elkerülhetetlen statisztikai hibát tükröz nagyrészt a járvány kezdetének idejéből, amikor a tesztelés még nem volt általános. Az Egyesült Államokban például 590 000, a koronavírus okozta halálesetet regisztráltak, miközben az elmúlt évekhez képest 640 000-rel magasabb a halálozások száma.  

Karlinsky szerint több, főként dél-amerikai országban, például Peruban, pontosan próbálják jelenteni az eseteket, de a tesztelési és a nyilvántartási lehetőségek hiányában erre képtelenek.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. augusztus 4., 9:48
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Három önkéntes segítőmmel együtt működve, május végén száz ország adatait elemezve, arra következtettünk, hogy az eltussolt halálesetek száma 1,2 és 1,3 közötti millióra becsülhető. Mentségükre, több ország kórházi halálesete nemcsak a járványra értelmezhető.