Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Egy elmélet szerint két Nap volt a Naprendszerben

Egy elmélet szerint két Nap volt a Naprendszerben Tech-Tudomány

Újabb érdekes elmélettel állt elő Avi Loeb, a Harvard Egyetem sokat kritizált fizikus professzora, aki egy hallgatójával közös tanulmányban kifejtette, hogy egykoron nem egy, hanem két Nap is megtalálható volt a Naprendszerünkben.

Hirdetés
Hirdetés
 
Loeb és társa arra alapozták elméletüket, hogy a tudomány jelenlegi állása szerint a legtöbb csillag párban kering a világűrben, a második Napra pedig még ma is vannak nyomok, csak éppen a Naprendszer külső tartományában, lévén ez az égitest nagyon messze helyezkedett el minden planétától, ezért érdemi befolyást a közelünkben semmire sem gyakorolt, de az Oort-felhő jelenléte például alátámasztja létezését.
 
A második Nap által keltett gravitációval ugyanis magyarázható lenne, hogy miért van olyan sok üstökös az Oort-felhőben, hiszen a mi Napunk és ikertestvére különváltak egymástól, és akkor a második csillag magához ránthatta ezt a sok üstököst, de Loeb szerint a sokak által kutatott kilencedik bolygót is a vonzásában találhatjuk majd meg, ha egyszer eljutunk oda, hogy felfedezzük és megfigyeljük az égitestet.
 
(Adrogeek)
Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás