Felhívás!

Zárt kapuk az F1-ben is?

Zárt kapuk az F1-ben is? Sport

A Forma–1-es autós gyorsasági-világbajnokság irányítói vizsgálják annak a lehetőségét, hogy nézők nélkül rendezzék meg az idei futamokat – számolt be az MTI.

Jean Todt, a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) elnöke a BBC-nek elmondta, miután egyeztettek a jogtulajdonosokkal és a csapatokkal, komolyan felmerült ez a terv. Hozzátette, a koronavírus-járvány miatt júliusban, Silverstone-ban lehet a 2020-os szezon nyitánya. Ugyanakkor Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke korábban úgy nyilatkozott, reméli, hogy ősszel elkezdődhet az autós gyorsasági versenysorozat.

A Forma–1, mint ismeretes, március derekán kezdődött volna el az Ausztrál Nagydíjjal, de azt már nem tudták megrendezni, mint ahogyan azóta a bahreini, a vietnámi, a kínai, a holland, a spanyol, a monacói és az azeri futamokat is törölték. A Kanadai Nagydíj elhalasztásának keddi hivatalos bejelentésével kilencre bővült azon versenyek száma, amelyekre nem az eredeti időpontjukban, vagy egyáltalán nem kerül sor. Chase Carey, a Forma–1 elnöke korábban már bejelentette, hogy már csak 15–18 futammal számolnak idén, ez az a szám, amely gazdasági szempontból még elfogadható helyzetet teremthet minden résztvevő számára.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.