Ultra – filmvetítés a Szimplában

Igazán motiváló filmbemutatóra kerül sor kedden este a Szimpla kávézóban Sepsiszentgyörgyön. Simonyi Balázs filmrendező és ultrafutó személyesen hozza el Ultra című filmjét, melyben öt versenyző küzdelmét mutatja be a világ egyik legnehezebb maratonján.

Simonyi Balázs filmrendező és ultrafutó 2017-ben mutatta be az Ultra című filmet, melyben rajta kívül öt versenyző is megszólal, elmesélik a legendás Sparthatlon futóversenyre való felkészülést és magát a versenyt is. A film rendezője maga is többszörös teljesítő, mint mondta az Ultra különlegessége az is, hogy nem kizárólag a futás mellett érvel, hanem a mozgás mellett, a nem versenyszerűen, hanem saját mentális és fizikai egészségünk miatt űzött sportok mellett, ezért a filmből bárki motivációt meríthet, felismerheti eddig vívott „harcai” miértjét.

A Spartathlon szintideje 36 óra, az Athéntól Spártáig hullámzó, és egy 1200 méter magas hegyet is meghódító futóverseny során 246 kilométert tesznek meg a célba érők. Egy ókori legendának állít emléket és Leonidász király szobra előtt ér véget ez az erőpróba, amely az egyik legnehezebb és legnagyobb presztízsű verseny a világon. Simonyi eddig négyszer küzdötte le a távot, a film többi szereplőjével együtt – a fizikai verseny mellett – egy önismereti megmérettetésen is részt vett. A filmből megismerhetjük, a versenyzők személyes motivációit a versenyen és azon túl, hogy miért indulnak el erre az extrém távolságra.

A vetítésre kedden este 7 órától kerül sor Sepsiszentgyörgyön a Szimpla kávézóban, a szervező pedig a FitnessTribe Egyesület, partnerségben a Balassi Intézettel. A részvétel ingyenes, a vetítés után az alkotóval is beszélgethet a közönség.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.