Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Újra száz fölött a Sepsi-SIC

Újra száz fölött a Sepsi-SIC Sport

A bajnoki címvédő és listavezető Sepsi-SIC együttese a papírformát igazolva magabiztos játékkal iskolázta le (103–40) a Sepsiszentgyörgyre látogató Alexandriát a női kosárlabda Nemzeti Liga 8. fordulójában. Ugyanekkor a Kézdivásárhelyi SE közel állt ahhoz, hogy a forduló meglepetését szolgáltassa az Aradi FCC vendégeként, ám a játékvezetők ezt másként gondolták, így a rutinosabb Maros-partiak hat ponttal győztek (75–69).

Hirdetés
Hirdetés

Az újabb Európa-kupa-mérkőzésre hangoló Sepsi-SIC gyakorlatilag már az első negyed után eldöntötte az Alexandria elleni találkozót (29–9). A kategorikus győzelem egy percig sem forgott veszélyben, a felek 53–21-es állásnál vonultak szünetre. Fordulás után is érvényesült a két csapat közti tudásbeli különbség, a zöld-fehérek előnye folyamatosan nőtt (87–23). A záró negyedben a Mikes-csapat kissé visszavett a tempóból, de – az aktuális bajnoki idényben negyedik alkalommal – így is száz fölé jutott, 103–40-nél végződött a mérkőzés. Cave és Hrisztova 17–17 ponttal vette ki a részét a sikerből, Jones 14, Ghizilă 12 pontig jutott. A Sepsi-SIC nyolcból nyolc győzelemmel magabiztosan vezeti a Nemzeti Liga rangsorát.

A zöld-fehérek csütörtökön az Európa-kupa csoportkörének utolsó fordulójában a török Bursa Uludag Basketbol gárdáját fogadják, majd vasárnap Marosvásárhelyen játszanak bajnokit.

Női kosárlabda, Nemzeti Liga, 8. forduló: Sepsi-SIC–Alexandria 103–40 (29–9, 24–12, 34–2, 16–17). Sepsi-SIC: Ghizilă 12/6, Cave 17, Gödri-Părău 2, Mununga 5, Hrisztova 17/6. Cserék: Mikes 1, Mititelu 9/3, Jones 14/3, Cătinean 5/3, Kmetovska 8, Pop 5/3, Toma 8/3. Edző: Zoran Mikes. Alexandria: Mazilu 10/3, Petrova 8, Bota, Meltezo 4, Kolyandrova 11/3. Cserék: Lungu 4, Marin, Crăciunescu 3/3, Burcica, Voicu. Edző: Mădălin Pipera.

Az esélytelenek nyugalmával lépett pályára Aradon a KSE, amely nem számított favoritnak a bajnoki álmokat dédelgető, Európa-kupában szereplő FCC ellenében. Ljubomir Kolarevic és Farkas Alpár tanítványai villámrajtot vettek, jó játékukkal alaposan meglepve a házigazdákat. A 8. percben 13–13 volt az állás, majd Biszak Boglárka kosarával 15–17-re behúzta az első negyedet a KSE. A második szakaszban is jól tartotta magát a céhes városi alakulat, annak ellenére is, hogy a játékvezetők belenyúltak a játék menetébe (40–35). A kézdiek a 24. percben Wilson kétpontosával 44-nél kiegyenlítettek, majd felváltva estek a kosarak a gyenge idegzetűeknek nem ajánlott meccsen (58–60). Az utolsó negyedben sokáig élt a győzelmi remény, a kék-fehérek többször is vezettek, ám a véghajrában elfáradtak, végül a bírói hátszél által megtámogatott Aradi FCC 75–69-re nyert. A meccs legeredményesebb játékosa a 20 pontot szóró Hawks lett, Biszak 18, Corda 14 egységig jutott. A céhes városiak szombaton a Bukaresti Agronomiát látják vendégül.

Női kosárlabda, Nemzeti Liga, 8. forduló: Aradi FCC–Kézdivásárhelyi SE 75–69 (15–17, 25–18, 18–25, 17–9). FCC: Akathiotou 13/3, Racic 7/3, Madden 14, Ciotir 2, Hadzovic 19. Cserék: Fleșer, Georgieva 3, Negru, Bap­tiste 15, Mîrna-Nagy 2. Edző: Bogdan Bulj. KSE: Debreczi 4, Hawks 20/9, Corda 14/12, Wilson 8, Biszak 18/6. Cserék: Lénárt, Mitrovic 5/3, Kozman, Domokos, Bara-Németh. Edző: Ljubomir Kolarevic.

Fotó: Sepsi-SIC

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük