Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Újra pályán a KSE

Újra pályán a KSE Sport

Másfél hetes kihagyás után újra bajnokit játszik a női kosárlabda Nemzeti Liga Nyugati csoportjában érdekelt Kézdivásárhelyi SE. Farkas Alpár tanítványai ma 18.30-tól a Nagyváradi Rookies vendégeként mérkőznek az alapszakasz 9. fordulójából előhozott találkozón.

Hirdetés
Hirdetés

November 10-én, a női kosárlabda élvonal 4. fordulójában Kézdivásárhelyen csapott össze a KSE és a Rookies, akkor a céhes városiak sima, 55–42 (13–6, 16–6, 15–14, 11–16) arányú győzelmet arattak. A kék-fehéreknek ez volt a harmadik sikerük az idei bajnoki kiírásban, emellett egy alkalommal kapituláltak, mégpedig a tavalyi ezüstérmes Szatmárnémetivel szemben. A VSK egyébként hibátlanul vezeti a Nyugati csoportot, egy ponttal megelőzve a második helyen álló, 7 egységet gyűjtő KSE-t. A harmadik pozícióban a szintén hétpontos Kolozsvár áll, amelyet legyőzött a KSE, ezért előzi meg a rangsorban. A mai találkozón is a kézdiek számítanak favoritnak, esetleges győzelmükkel megszilárdíthatnák helyüket a tabellán.

Az alapszakasz odavágó-sorozatának utolsó felvonását november 24-én, vasárnap rendezik, a KSE 18 órától a jelenleg negyedik helyen álló FCC Baschet Arad együttesét látja vendégül a Kicsid Gábor Sportcsarnokban.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük