Felhívás!

Távolságtartás a rajtrácson

A hétvégén négy hónap szünet után Ausztriában újra összesereglik a Forma–1 mezőnye, hogy végre elkezdje a márciusban Ausztráliában elindítani nem sikerült bajnokságát. Mivel a koronavírus-járvány még jelen van, a mezőnynek szinte minden lépését az FIA által kidolgozott protokoll fogja szabályozni a mától vasárnapig tartó nagydíjhétvégén, és ez komoly változásokat is hoz majd.

Az egyik legszembetűnőbb újítást a sajátos díjátadó fogja jelenteni. Az F1 sportigazgatója, Ross Brawn előrebocsátotta: mivel az eltérő csapatok, de az F1-es tábor és a helyiek közötti érintkezést is szeretnék elkerülni, nem lesz mód hagyományos díjátadó ceremóniára, emiatt a megszokott, boxutca fölé benyúló dobogó használatáról is le fog mondani a sorozat.

A megszokott díjátadó helyett a futam első három helyezettjét a leintést követően (nézők hiányában kérdéses, lesz-e tiszteletkör) a célegyenesbe fogják vezényelni. Ott leállítják autójukat, kapnak egy-egy jelképes emelvényt, amelyre fölállva a magasba emelhetik trófeájukat. Egy másik verzió ugyanezen procedúrát a boxutcában, az FIA garázsa előtt mutatja be. A két változatban közös, hogy nem lesz szó igazi díjátadásról, csak amolyan önkiszolgáló díjátvételről: a serlegeket előkészítik a versenyzőknek, akik a dobogóra lépve elvehetik a magukét, majd a himnuszok szokásos meghallgatása után a magasba emelhetik.

Azonban nemcsak az eredményhirdetés mutat majd szokatlan képet, a verseny előtti rajtceremónia is más lesz. A 20 autó a szokásoknak megfelelően fog felsorakozni a célegyenesben a futam előtt, ám az ott tölthető időt 40-ről 30 percre csökkentették, a kivonuló csapattagok számát pedig 40-re redukálták. A háromperces jelzés után aztán már csak 8 csapattag maradhat egy autó körül.

A zárt kapus versenyeken szurkolók nem lesznek jelen, ám buzdítani így is lesz mód a csapatokat és versenyzőket. Amellett, hogy több istálló különböző lehetőségeket kínál a virtuális kapcsolatba lépésre, az F1 úgynevezett szurkolói kivetítőket helyez majd el a pálya körül, melyen az események alatt a szurkolók által beküldött rövid videókat fognak vetíteni. Emellett Helmut Marko szerint az Osztrák Nagydíjat szervező Red Bull is fog kezdeni valamit az üres lelátókkal, ám erről részleteket még nem mondtak.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.