Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nem lesz női négyes döntő sem

Nem lesz női négyes döntő sem Sport

A Győri ETO elnöke csalódott amiatt, hogy a koronavírus-járványra hivatkozva törölték a női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjét. Bartha Csaba szerint nehéz elfogadni az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) döntését.

Hirdetés
Hirdetés

„Tudjuk, hogy az egészség mindennél fontosabb, mégis nehéz elfogadni ezt a határozatot. Nagyon bízom benne, hogy nem lesz kihatással a következő szezonra, bár úgy gondolom, sportszakmai értelemben is újratervezésre van szükség. Nem mindegy, hogy az új szezon egyáltalán hogyan indul el, emiatt a nyári felkészülésnek is át kell alakulnia” – vélekedett.

Az európai szövetség (EHF) március 25-én úgy döntött, hogy május 8–9. helyett szeptember 5–6-án rendezik a női BL budapesti négyes döntőjét, majd április 24-én közölték: vizsgálják annak a lehetőségét, hogy a negyeddöntőket meg lehet-e rendezni szeptember 3-án, ugyancsak a magyar fővárosban. Ekkor hangsúlyozták, amennyiben a szeptemberi időpont nem tartható, akkor októberre halasztják a tornát, a negyeddöntőket törlik, a négyes döntőben pedig a két középdöntő-csoport első két-két helyezettje, vagyis a címvédő Győri Audi ETO KC, a francia Metz HB és Brest Bretagne, valamint a dán Esbjerg HB léphet pályára.

„Furcsállom, hogy a járvány csúcspontján csak halasztásokról hozott döntést az EHF, most azonban, tíz héttel a döntő előtt véglegesen törölte. Arról sem esett szó, hogy miért nem lehetett a későbbi, októberi időpontban megrendezni a finálét” – magyarázta a győri klub honlapján Bartha Csaba. Hozzátette: furcsállja, hogy egy héttel az eltörölt négyes döntő időpontja után viszont rajtolhat az új szezon (a BL 2020/2021-es szezonjának első fordulóját szeptember 12-13-án rendezik). A törlés hatással van a Győri Audi ETO KC játékoskeretére is, Katarina Bulatovic ugyanis csak a négyes döntő miatt vállalt még néhány hónapot, ezért most úgy döntött, befejezi pályafutását.

Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) elnöke szerint a női Bajnokok Ligája négyes döntője nem magyar, hanem európai rendezvény, ezért kényszerültek törölni a koronavírus-járvány közepette. „Ez nem egy ország kérdése, nem azon múlik, mi a helyzet Magyarországon, hiszen Európa más részeiről is érkeznek csapatok és nézők. A férfi és a női BL négyes döntő egyfajta fáklyavivő a sportágban, ezért akartuk ezeket megtartani annak ellenére, hogy szinte minden más eseményt lefújtak. Most azonban úgy érezzük, nincs garancia arra, hogy szeptemberben meg lehet rendezni egy kézilabdás csúcseseményt, amelyhez nálunk a nézők, és ezzel párhuzamosan a gazdasági racionalitás is hozzátartozik” – indokolta Michael Wiederer a budapesti torna elmaradását.

A férfi BL négyes végjátékára – a jelenlegi tervek szerint – december végén kerül sor Kölnben a Telekom Veszprém részvételével.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük