Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

A véghajrában kaptak ki

Fordulatos mérkőzésen szenvedett vereséget tegnap a KSE Futsal, a teremlabdarúgó I. liga ötödik fordulójában. Az élvonal második teremtornájának keretében, Székelyudvarhelyen lejátszott mérkőzés 33. percéig a KSE-nek állt a zászló a Luceafărul Buzău ellenében, a végére azonban 6–4-re kikaptak Gazda József tanítványai. A Bunduc – Pakucs, Gáll, Gajdó T., Kanyó (játszott még: Mojzi, Barbócz, Bandi, Albu, Farkas, Babei, Becze) kezdőötössel felálló kézdivásárhelyiek korán hátrányba kerültek, azonban Gajdó Tamás kiegyenlített (1–1), majd a folytatásban Kanyó Szilárd tette ugyanezt 2–2-nél, illetve ő juttatta vezetéshez csapatát a második játékrész elején (2–3). A KSE Futsal diktálta az iramot, Gajdó is duplázott (2–4), azonban számtalan helyzetet kihagytak, és ez, mint utóbb kiderült, sokba került nekik. A végjátékban hatméteresből szépített a Luceafărul (3–4), ettől pedig vérszemet kaptak a buzăui játékosok, és addig rohamoztak, amíg megfordították a meccset, 6–4-re nyertek. A KSE Futsal harmadszor maradt alul a kiírásban. „A tapasztalatlanság számlájára írható a vereség, a fiúk nagyon jól játszottak, azonban ezúttal is bebizonyosodott, nem szabad a lehetőségeket kihagyni, mert ez lesz a vége” – értékelt Gazda József. A KSE ma 16 órától a Dévai Autobergamo ellen játszik (élőben a ProX-en).

Deme László Műjégpálya

Kézdivásárhely Helyi Tanácsának korábbi döntése értelmében Deme László nyugalmazott tanár, iskolaigazgató, Pro Urbe díjas közéleti személyiség nevét vette fel a kézdivásárhelyi műjégpálya. Deme Lászlónak köszönhetően kapott ismét új lendületet a jégkorong Kézdivásárhelyen, ő maga 1954 és 1967 között aktív jégkorongozóként csapatával több évben is az országos élvonalba került. A névadó ünnepséget egy későbbi időpontban tartják.

Pingpongverseny a csarnokban

A kézdivásárhelyi Sportiroda és a Zöld Nap Egyesület ma 15 órától a Kicsid Gábor Sportcsarnokban amatőr sportolók számára szervez asztalitenisz-bajnokságot. Több korosztályban lehet nevezni, a fiúk és a lányok külön kategóriában szerepelnek, a mérkőzések hat asztalon zajlanak. A benevezés ingyenes. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük