Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

A sportra áldoz a város

Törvénymódosítás miatt késve ugyan, de csütörtöki ülésén megszavazta a szentgyörgyi városi tanács a helyi sportélet támogatását célzó pénzalap elosztását, illetve a nyertes pályázókat. 26 egyesület 45 támogatási kérelmet nyújtott be (többek között sportversenyek, edzőtáborok megrendezésére, versenyeken való részvételre, sporteszközök beszerzésére), ezek 38 esetben feleltek meg a kiírt feltételeknek. A város 1 072 438 lejt oszt el 38 tételre, ami a tavalyi összegnek több mint duplája, emelte ki a határozattervezetet előterjesztő Tóth-Birtan Csaba alpolgármester (igaz, hogy azóta minden sokkal drágább, ha a hivatalosan bevallott inflációs ráta csak 4 % körül is mozog).

Ugyancsak ezen a tanácsülésen hagyták jóvá a tanácsosok a Sepsi-SIC Sportklubnak a második félévi támogatási összeget, ami 175 ezer lej.

Hirdetés
Hirdetés

Erős ellenfelekkel szemben

Lejátszotta első két felkészülési mérkőzését a román labdarúgó II. liga újonca, az FK Csíkszereda. Valentin Suciu edző csapata szerdán délután 2–0-s vereséget szenvedett az élvonal bronzérmesétől, a FC Viitorul együttesétől, majd pénteken az I. ligába nemrég feljutott Chindia Târgoviște-vel szemben ugyanilyen arányban hajtott fejet. Az FK mától magaslati edzőtáborba vonul, a Bucegi hegységben, a Cheile Grădiștei sportbázison folytatja a felkészülést. A húszcsapatos II. liga augusztus 3-án rajtol.

Kiestek Marozsánék

A svéd válogatott hátrányból fordítva 2–1-re legyőzte az olimpiai bajnok német csapatot a női labdarúgó-világbajnokság második szombati negyeddöntőjében. A találkozón a szünetben csereként állt be Marozsán Dzsenifer, a 27 éves magyar származású középpályás egyik lábujja a németek első vb-meccsén, Kína ellen tört el, így kihagyta a csoportkör további részét és a nyolcaddöntőt is, de ezúttal nem tudott segíteni csapatán. Női labdarúgó-vb, negyeddöntő: Svédország–Németország 2–1, Hollandia–Olaszország 2–0, Egyesült Államok–Franciaország 2–1, Anglia–Norvégia 3–0. A további program: elődöntő: Anglia–Egyesült Államok (kedd, 22.00 óra), Hollandia–Svédország (szerda, 22.00 óra).

 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük